Minden lépés egy szívdobbanás. Minden lelassul. Mindent
hallasz. Hallok minden egyes levegővételt. Az én lélegzetemet. A doboló vért a
fülemben. A szívverésemet. Minél jobban csökken a távolság köztünk, annál
gyorsabban és gyorsabban ver. És aztán… összeütközünk. Rögtön Alexet keresem,
de eltűnt a szemem elől. Előkaptam a kést az övemből, majd aki nekem támadt azt
leszúrtam. Egy kattanást hallok, majd rögtön megfordulok. Egy gépfegyverrel
céloznak felém, majd a fickó meghúzza a ravaszt. Csak gondolnom kellett, és
máris egy pajzs került elém, ami felfogta a golyókat, majd az illetőbe
repítettem őket, aki rögtön szörnyethalt. Aztán megint nekem estek. Elővettem a
pisztolyt és egyenesen a fejébe lőttem. Nem érdekelnek ezek a kis emberek.
Nekem a nagy hal kell! Egy hirtelen gondolattól vezérelve felszálltam a tömeg
felé, hogy jobban körülnézzek. Nagyon sokan vannak. Luna épp egy nő torkát vágja
el. Peter két férfival verekszik, míg Jasper lelövi az egyiket. Tara meg hozza
a szokásos formáját. Fellegek gyülekeznek Donwer fölé. A nap csak itt-ott süt
át a hatalmas felhőrétegen. Lám! Még a természet is tudja, hogy borús a
hangulat. És ekkor egy kés repült el az arcom mellett, ami épp csak, hogy
megkarcolt. Felnézek, és pontosan előttem lebeg Alex. Hatalmas vigyor terül
szét az arcán.
- Szervusz hugi! Hát ez is bekövetkezett! Végre pontot
tehetünk az i-re.
Az erő kavarogni kezdett bennem. Felkészültem a támadásra.
- Igen. De azt a pontot én fogom felrakni! – és villámot
küldtem rá, mire ő kitért.
- Ó, gyerünk Tracy! Csak ennyit tudsz? – most egy tűzgolyót
kapott, de megint nem találta el. Basszus! Ez csak játszik velem! És ekkor egy
energiagömb vágott hátba. Iszonyatos fájdalom tört rám, melynek hatására
sikítanom kellett. Összeszedtem magam, de nem láttam sehol sem Warrikot.
- Hé, Tracy! – megfordulok és ott áll mögöttem. Egy
tűzgolyót repítek a hasába, mire elporlad. Itt valami nincs rendjén! Ez nem ő
volt! Hanem egy…
- Itt vagyok! – mosolyog a más. Csak állok és nézem. Nem
csinál semmit. Lehet, ezek nem tudnak támadni. És ekkor villám csapott belém. Megint
kiáltanom kellett a gyötrő fájdalomtól. Úgy éreztem, mintha kisütnék a
szememet, mintha égnék legbelül. Miután abbamaradt zuhanni kezdtem, de még
időben észhez tértem, így nem estem be a harcoló tömeg közé.
- Tracyyy! – énekli a nevemet. – Gyere és kapj el! – azzal
elkezdett felfele repülni, én meg utána. Biztos, hogy csapda, de nem érdekel. Ő
irányít, de nincs mit tenni. Vért érzek a számban. Az orromhoz kapok. Vérzik. A
fenébe is! Már elég magasan jártunk. annyira, hogy a lent lévő emberek szinte
hangyának tűntek. Csak szürke fellegeket láttam, semmi mást.
- Gyenge vagy Tracy! – hallom Alex hangját. Arrafele lövök,
de semmi. – Nem használod elég ki az erődet! – mögöttem van! Megint lövök, és
megint semmi. – A tested nem bírja ki. Természetellenes! Még a mijeink között
is. – míg ő beszél, én mindig lövök az általam kiszemelt irányba. – Egy lakat
tartja zárva a dobozkát, amit neked nem sikerült felnyitnod. Még most sem
fogadod el a sorsodat! Nem hiszel abban, ami nyilvánvaló! Nem hiszel magadban!
- Á! Hallgass! – Elegem van a játékaiból. A fejem hasogatni
kezdett, de nem törődtem vele. Magamhoz hívtam a villámok hadát, majd
szétküldtem őket az égben. Egy jajkiáltás hangzott el tőlem jobbra, így arra
mentem tovább. A fejemben viszont erősödött a fájdalom. Mintha bombát
robbantanának minden egyes másodperben. Hirtelen feltűnt Alex, nekem háttal
állva. itt az idő! Nem használom az erőmet. Előhúzom a pisztolyomat, majd
célzok és tűz! Úgy háromszor húzhattam meg a ravaszt. Alex megfordul és
megállítja a golyókat. Hatalmas vigyor terül szét az arcán, majd elengedi a
golyókat, amik felém kezdenek záporozni. Már majdnem elértek, amikor magam elé
raktam a kezemet, védőpajzsot alkotva. A golyók megálltak, majd leestek. Fekete
pontok kezdtek játszadozni a szemem előtt. Már nem bírom ki sokáig!
- Ejnye hugi! Nem vagy jól? – nevet Alex. Forog velem a
világ. Nem bírom! Alex még jobban kacagni kezd, szinte már hisztérikusan
hangzik. Hátrahajtja a fejét, aztán villámok kúsznak át a testén. És amikor
felegyenesedik, rám küldi őket. Remegni kezdett minden testrészem. A gyötrő
fájdalomtól visítanom kellett. Minden porcikámban érzem. A csontomban, a
húsomban. Mintha felszabdalnának. Aztán lassan alább marad minden, és csak
halványan kezdem el érezni a dolgokat. Becsukom a szememet és csendben tűröm a
fájdalmat, ami belém költözött.
- Nagyot csalódtam benned hugi! Azt hitte merősebb ellenfél
leszel. – kinyitom a szememet, és Alexet nézem. Kinyújtja a karját. Érzem őt!
Aztán int és én hiper sebességgel zuhanni kezdek. Nem tudok semmit sem tenni
ellene. Nem tudom megakadályozni a szerencsétlen földre érést. A fellegekből csak
foszlányok maradtak, aztán már tisztán láttam a lent lévő embereket, akik most
mind engem néztek. Engem! A szerencsétlen, legyőzött, gyenge lányt! Szánalmas
vagyok! Aztán becsapódtam, hatalmas porfelleget kavarva magam körül. A
fájdalmat már szinte barátként üdvözöltem. A fülemben hallottam a dübörgő vért,
a sípolást, de mégis átszűrődött rajta némi hang. Hallom Petert, ahogy értem
kiált. Próbálok feltápászkodni, de összeroskadok. Őrült kacaj töri meg a drámai
csendet. Alex is lejött, a levegőben maradt. Megint kinyújtja a karját. Érzem a
kezét a nyakam körül, pedig hozzám sem ér. Fuldokolni kezdtem, míg Warrik
felemel és a fának dob, de nem ereszt el.
- Hát hugi, sajnálom, hogy véget ér a mi kis játékunk. Jól
szórakoztunk! Utolsó kívánság? – nem tudtam megszólalni, hisz a torkomat fogta.
– Gondoltam. Viszlát, hugi! – egy energiagömb kezdett növekedni a tenyerében.
Hát így ér véget! Warrik keze által halok meg. Nem láthatom többé anyáékat,
Lukeot, Lunat, Petert! Ó Peter! Bárcsak több időnk lehetett volna! Sajnálom! És
Warrik elengedte a gömböt. Ezután minden olyan gyorsan történt. Egy
szempillantás alatt. Vártam. Vártam, hogy belém csapjon a gömb. Vártam a
sötétséget. Vártam a Halált! És, amikor elérkezett a pillanat valaki elém
ugrott, és őt érte a támadás. Az illető hanyatt esett és megláttam Peter arcát.
A teste remegni kezdett, míg ő csak engem nézett. Összekapcsolódott a
tekintetünk. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Peter még utoljára rám
nézett, majd lassan becsukta a szemét örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése