46. fejezet

Reggel összehívtam a csapatot. Ideje bejelenteni. Az emberek már összegyűltek az aulában. Vettem egy nagy levegőt, majd határozottan kimentem az erkélyre és elkezdtem a beszédem.

- Először is azzal kezdeném, hogy köszönöm, hogy eddig kibírtátok a nehézségeket. Viszont senkit sem kötelezek arra, hogy velem tartson a holnapi háborúba. Azt is tudjátok, hogy Warrik a testvérem. Szóval, ha ez valakit zavar, vagy esetleg valaki menteni akarja a bőrét az még megteheti. Ott az ajtó! Megtalálja! – ezután vártam egy darabig, és egy-két ember kilépett a tömegből, biccentettek, majd elhagyták a házat. – Van még valaki? – a hangom visszaütődött a falakról. Azután Tara lépett ki a tömegből elém azt harsogva:

- Veled tartunk! – ezután mindenki ugyanezt mondta kórusban. A szívem ekkor kihagyott egy ütemet. Ez számomra egy gyönyörű pillanat volt. Aztán elhallgattak, és ismét megszólaltam.

- Ezt a napot mindenki azzal töltse, amivel szeretné. De az én tanácsom az, hogy élvezzétek ki ennek a napnak minden percét, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó is.

Ezután behúzódtam az árnyékba, majd megvártam amíg szétfoszlott a tömeg. Miután tiszta volt a levegő lesiettem, majd bekanyarodtam a bal oldali folyosóra, meghúztam a kart és bementem a titkos szobába. A számomra megfelelő fegyvert keresem. Mondjuk, már egész jóé tudok harcolni szinte mindennel, akár szabad kézzel is. De vajon melyik előnyös nekem? A kések nagyon elbűvöltek, így azokat néztem meg először. Sok fajta volt, de én már meg is találtam a kiszemeltemet. Egy kisebb méretű, éles és kés volt. Levettem, majd megforgattam, hogy jobban szemügyre vegyem. A nyele fából készült, amin különböző apró minták díszelegtek, majd az egész egy gömbben végződött. Egyszerű volt, de számomra ő volt az igazi. Ezt zsebre vágtam, majd indultam is volna, de még visszafordultam és levettem egy pisztolyt. Ezután elhagytam a termet.

A napom további részét a barátaimmal töltöttem. Elmentünk a vidámparkba, bejártuk a várost, beszélgettünk, szórakoztunk. Az este még szalonnát sütöttünk, majd lefeküdtünk a dús fűbe és csak bámultuk a csillagokat. Olyan szép és kellemes ez az egész.

- Bárcsak sohase érne véget ez a nap. – sóhajtok, mire Peter megfogta a kezemet. Felé néztem, majd Luna és Jasper felé. Lehet, hogy ez az utolsó pillanatunk így együtt. De boldogok vagyunk, és most csak ez számít. Ezután egy kicsit különváltunk. Peter Jasperrel, én meg Lunal töltöttem egy kis időt. Majd féltizenkettőkor ideje volt a búcsúnak, mert végül is holnap már nem érünk rá az érzelgősségre.

- Egyedül töltöd az estét? – kérdezem Lunatól.

- Nem. Jasperrel. És te?

- Peter.

Egy kicsit még álltunk egy helyben. Alaposan végignéztem Lucyn, az én legjobb barátnőmön, hogy örökre az emlékezetembe véssem. Ő mozdult meg először.

- Jó éjt! – ölel meg – Hiszek benned.

- Köszönöm. Jó éjt.

Mikor bementem a szobába Peter már az ágyon feküdt.

- Na, elbúcsúztatok?

- Igen. Ti?

- Mondhatjuk. És most? – ül fel Peter. – Mit csináljunk?

- Nos – ülök az ölébe és megcsókolom, majd lassan gombolni kezdem a blúzomat – Van egy pár ötletem.