4. fejezet

A születésnapom ünneplésén érezni lehetett a feszültséget köztem és anyáék között. Nem tudom, hogy mikor fogok nekik megbocsátani. De Luke érdekében fent kell tartani a látszatot. Az ünneplés után néztük még egy kicsit a tévét, és most én választhattam filmet. Aztán mindenki ment lefeküdni.

***

Meleg van. Füst marja a torkomat. Szétnézek. Ég a ház!

-  Anya! Apa! Valaki! - senki sem felel. A másik pillanatban már kint állok, és az égő házunkat nézem. Szirénák. A családom sehol sincs. Én meg csak futok és futok.

***

Felriadok. Ez most valami egészen más volt. Gyorsan szétnézek, hogy sehol sem tűz, de nincs. Fellélegzek, majd az órára nézek. Hét óra. Nyögök egyet és az arcomat a párnámba temetem. Mikor megnézem ismét az órát már fél tíz. Itt az ideje kikászálódni az ágyból. Felöltözök, meg a szokásos. Ahogy sétálok lefele a lépcsőn gofri illatát érzem. Nyami!

- Jó reggelt! - mondom, teljesen kipihenten.

-J ó reggelt! Ülj le egyél. - én rögtön ki is húztam a széket.

- Apáddal úgy döntöttünk, hogy ma elmegyünk a vidámparkba. Jó lesz?

- Hurrá! - nem is kell mondanom, hogy drága öcsikém örült neki a legjobban.

- Ezaz. - mondom unott hanhordozással.

- Kicsim attól, hogy már tizenhét vagy, még örülhetnél. - felment bennem a pumpa. Kitolom a széket és odasétálok anyához. Majd a fülébe súgok.

- Te is tudod, hogy miért nem akarok menni. Vagy ezt terveztétek engesztelőtúrának?

- Nem! És most kérlek ülj vissza az asztalhoz. - mondja anya szigorral az arcán.

- Majd megeszem a szobámban! - fogom meg a tányérom és elindulok felfelé.

- Trac! - kiabál anya, de én becsapom magam mögött az ajtót.

***

Ebédre apa is hazajött, majd indultunk is a vidámparkba. Eleinte bevágtam a sukkost, de aztán már én is élveztem a hullámvasutazást, meg az óriáskereket. Nevetünk, miközben apa befordul a garázs elé.

- Siess Luke! Vidd fel a szatyrokat.

- Oké! - mondja, s már el is tűnt anyával együtt.

- Na, hogy érezted magad? - fordul hátra hozzám apa.

- Jól, de ne hidd, hogy már teljesen vége, még egy kicsit haragszom. De jó ötlet volt ez a megvesztegetés.

- Megvesztegetés? Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. - mondja apa, de mind a ketten elvigyorodunk rajta. - Na jól van menjünk mi is be.

***

Füst. Már megint? Kinyitom a szememet. Az ágyamban vagyok. Ez most a valóság. Ég a ház! Megszorítom a medálom, gyorsan átöltözök. Tudom, hogy hülyeség, de attól ne pizsamában lássanak meg. Amikor kinyitom az ajtót hatalmas lángok csapnak fel az ajtóm előtt. A kézfejem iszonyúan fájt egy pillanatra. Amikor ránézek viszont semmit sem látok rajta.

- Apa! - kiabálok.

- Trac! Itt vagyunk! - egy kicsit kijjebb billentem a fejemet és meglátok mindenkit egy helyen. A lépcsőnél állnak.

- Oda megyek hozzátok!

- Ne! Nem tudsz! - tiltakozik apa.

- De! Nem égek meg! - megőrültem! Biztos, hogy megőrültem! Egy pillanatra megakad a lélegzetem, majd nekiindulok. Nem is éreztem semmit, s már ott is voltam anyáéknál. A ház recsegett, ropogott a tűztől. Mindent felemészt.

- Miért nem menekültök?

- Mert nincs kiút. Már mindenhol ott van a tűz.

- Had segítsek! Biztos titeket is áttudlak vinni! - erőlködök a nagy hőségben. Luc felköhög.

- Trac, nem tehetsz értünk semmit. Viszont azt tudnod kell, hogy a Különítmény volt.

- Hogy mi? Miért?

- Mert veszélyesnek tartanak. Az okát nem tudom.

- Figyelj rám! - fordítja maga elé az arcomat apa, hogy egyenesen a szemébe nézzek. - Ki kell másznod az ablakodon.

- Miért, amikor az ajtón is kisétálhatnák?

- Mert lehet, hogy csak arra várnak, hogy kilépjél azon az ajtón, majd elkapnának!

- Értem. - hajtom le a fejemet.

- Semmit ne vigyél magaddal! Keresd meg Marcus Greyt! Ő a barátunk. Mindent el fog neked mondani.

- De hol fogom megtalálni? Azt sem tudom hol lakik!

- Menj el New Yorkba. Ott fogod megtalálni. De vigyázz a nyomodban lesznek. A Különítmény is, és esetleg Warrik is, ezért kérlek, hogy még ne is próbálj velünk kapcsolatba lépni.

- Félek apu. - szipogok.

- Semmi baj nem lesz. Végig tudod csinálni. - mondja és átölel.

- Szeretlek titeket.

- Mi is kicsim. - mondja anya.

- Most már siess!

Nagy nehezen elengedem apa kezét és a szobám elé rohanok. Már a lángok teljesen elérték az ajtó tetejét. Egy kicsit meghökkentem, hisz ezt meg kell szoknom. Még gyorsan az útlevelemet meg kell keresnem. Mindenhol megnézem. Feltúrok mindent: az ágyamat, a szekrényemet, és végül elértem az íróasztalomhoz. Itt van a pénztárcám! Rám tör egy köhögő roham. Mikor hátranézek, már az ágyamnál jár a tűz. Felnyitom az ablakom és gyorsan kilépek. A ház falán egyensúlyozok. De jó! Nem annyira nagy a távolság, csak egy emeletnyi! De le kell ugranom! Így hát elengedtem. Á a lábam! Nem igazán szerencsésen értem földet. A fejemet bevertem, a lábam fáj és csöng a fülem. Ez nem is az! Sziréna. Eszembe jut az álmom. Megálmodtam! Ez mind benne volt. Nagy nehezen feltápászkodok és futásnak indulok. Nem tudom merre tartok, nem tudom, hogy élnek e még a szüleim, de az biztos, hogy nem állok meg. Nem állok meg, amíg meg nem semmisítem a Különítményt!