26. fejezet

Már majdnem aludtam, amikor Peter benyitott.

- Szia!

Felültem, miközben megdörzsöltem a szememet, hisz alig tudtam kivenni az arcát.

- Oh, bocsi. Felébresztettelek.

- Á nem! Félálomban voltam.

- Akkor jó. – enged magára egy mosolyt. Olyan cuki!

Lehúzta a cipőjét és beugrott mellém.

- Hallom leverted Tarát.

- Ilyen gyorsan terjednek itt a hírek? – lepődök meg. Hol vagyunk egy faluban pletykás vénasszonyok között?

- Ez nagyújság, ha egy ilyen profit leversz. – kacsint rám.

- Ó. Akkor vigyázz magadra!

- Na gyere csak! – magához húzott és elkezdte csókolgatni a nyakamat, aztán meg belefújt.

- Hé ne! – sikítottam fel.

- jól van. Szerencséd van, hogy én is fáradt vagyok.

- Tényleg, mit akart tőled Milo?

- Csak el kellett vinnem tárgyalni, hogy álljanak mellénk a Különítménnyel való harcban.

- Értem, de miért neked?

- Itt rajtam ki repül még szerinted?

- Nem is tudom… – gondolkozok – én?

- De még nem olyan jól.

- Nem? – húzom fel a szemöldököm.

Nyílegyenesen lefekszek és behunyom a szememet. Érzem, ahogy már semmi sem tart meg, szóval kinyitom a szememet. Már az ágy felett lebegtem. Peter felé fordítom a fejemet és merően nézek rá.

- Oké nyertél.

- Na azért! – azzal rögtön elengedtem magam.

Csak kiderült, hogy egy kicsit mégis mentem el az eredeti helyemről, és ráestem Peter hasára.

- Aaaa!

- Jujj! Bocsi. – ülök fel gyorsan.

- Igen. – köhög egy kicsit. – attól még gyakoroljál.

- Oké meglesz. – nevetünk mindketten.

***

Mikor felkeltem Peternek már hűlt helyét találtam, de biztos már lement a terembe. Mivel én meg nem tudtam, hogy lesz e ma edzésem az első úti célom Milohoz vezetett. Már majdnem odaértem, amikor hangokat hallottam.

- Ezt nem kell, hogy megtudja! – ordítja Milo.

- De hát fogva tartják őket! – fele rá egy másik hang… Peter!

- Nem! Azzal csak felbosszantaná magát! És mindketten tudjuk hogy az, az ő állapotában nem lenne bölcs döntés.

Vajon kiről beszélnek? Jobban az ajtóhoz simultam, hogy mindent halljak.

- Igen, de… - folytatja Peter.

- Semmi de! Rögtön lerohanná a Különítményt, gondolkodás nélkül. – aztán egy kis szünetet tartott, majd újra folytatta. – Ki kell képezni, mert ha nem abba bele is hallhat. Nagyon nagy ereje van, és ha nem tudja irányítani… - a végét nem tudtam kivenni.

- Tudom. – fele Peter halkabban. – De Tracynek akkor is tudnia kell, hogy a családját elfogták.

Hogy mi? Apáékat elkapták? Ezt nem hiszem el! Veszélyben vannak, de legalább életben. Miért kell ezt eltitkolni? A legjobb barátaim miért nem mondták el? Nem bírom ezt tovább hallgatni! Benyitok az ajtón. Mindketten meglepődtek, ahogy megláttak az ajtóban. Engem miközben emésztet a düh a sírás is kerülgetett. Mindkettőjüknek egyenesen a szemébe néztem. Senki sem szólt egy szót sem egy darabig. A torkomban mintha egy gombóc lett volna. Üvölteni akartam, leordítani a fejüket, de végül csak egy kis halk motyogásra telt tőlem.

- Hogy tehettétek? – azzal sarkon fordultam és kiszaladtam, miközben Peter még egy Tracyt mondott.

***

A fához mentem. Ez lett a törzshelyem. Könnyek gördültek le az arcomról. Hogy tehették? Jogom lett volna tudni róla! Szegények. Vajon mit élhetnek át? Főleg Luke. Ő még olyan kicsi, csak egy gyerek. Lehet, hogy megkínozzák őket! És Milo meg Peter… Nem hittem volna, hogy pont bennük fogok csalódni. Ez… senkiben sem lehet bízni! Hirtelen elöntött a méreg. Érzem az egész testemben. Tombolnom kell! Ordítok egyet, és mindkét kezemből villám lövel ki. A kezemet magam elé fordítom, hogy megnézzem megégett e, de semmilyen seb sincs rajta, kivéve az edzésekéit. Ez tetszik! A kezemet kinyújtom és megint egy villám jelent meg. Nagyon jó érzés! Nem tudom már mennyi ideig csináltam, amikor Peter jelenik meg a felkavart porban.

- Tracy! – üvölti, miközben egyre közelebb jön.

Egy kicsit meghökkentem. Nem tudom miért. A fejemet inkább a földre szegeztem. A düh megint átváltott szomorúságra. Amikor felnéztem Peter már velem szemben állt.

- Mit keresel itt?

- Szeretném megmagyarázni. – nyúl a kezem után, de én elhúzom azt.

- Ezen nincs mit magyarázni. Eltitkoltad előlem ezt! Pedig tudod, hogy mennyit jelent nekem a családom! Megbíztam benned! – ordítom, miközben az ujjaim hegyén ismét érezni kezdtem az elektromosságot.

- Tudom. – szegezi le a fejét. – De Milo megtiltotta, hogy szóljak.

- És ki ő neked? Az anyád? – aztán kapcsolok – Tegnap nem tárgyalni voltatok igaz?

- Nem. – néz ismét a szemembe. – Milo azért jött értem, mert hírt kapott a szüleidről, és hogy erről megbizonyosodjunk.

Egy szót sem szóltam. Csak álltam vele szemben némán. Nem tudom mit lehet erre mondani. Tudom, hogy nem kéne felhúznom ennyin magam, de nekem ők a legfontosabbak. Nem akarom elveszíteni a másik családomat is. Ott azt érzem, hogy tartozok valahová, még ha hazugságban is telt az eddigi életem.

- Tracy kérlek! – nyúl a kezem után Peter megint.

- Hagyjál már békén! Gyűlöllek érted! Gyűlöllek! – ordítom teli torokból, miközben a szikrából egy villám lett, ami Peterbe csapódott.

25. fejezet

Már hat napja ugyanazt csinálom. Megveretem magam, majd irány a gyengélkedő. De most már nem csak én fekszek bent, ami lehet, hogy gonoszul hangzik, de jól esik.  Peter is hullafáradtam dől le az ágyba, de sosem beszélünk, mert vagy én alszok, amikor jön, vagy fordítva. Viszont egyre jobb vagyok. Ma hajnalban keltem, szinte fél egykor. Rögtön bementem az edzőterembe és püfölni kezdtem a bokszzsákot. Ez így ment már az utóbbi négy napban. Még Peter adta ezt a tanácsot, ami egész jó is. Már elég sok kékfoltot és sebet szereztem. És, hogy miért nem gyógyítják be? Szerintem az ilyenekre felesleges pazarolni mások erejét. Majd begyógyul. Az ütögetés után még felüléseztem, fekvőtámaszoztam és futottam néhány kört. Azt hinné az ember, hogy ilyenkor elfáradsz, pedig nem. Éppen, hogy ettől leszel fitt. Ki hitte volna, hogy én a tesi gyűlölő még ilyet fogok csinálni. Ezek után lefeküdtem a matracra és vártam, hogy megérkezzen az edző. Nemsokára be is jött.

- Reggelt! – köszön szigorú hangon és feláll mellém a matracra. – Nézzük sikerül e ma!

Mindketten magunk elé tettük az öklünket, majd körbe-körbe kezdtünk el menni. Most nekem kell lépnem. Nem szabad, hogy ő kezdjen. Elé ugrok és beviszek neki egy jobb egyenest, ami az állát érte el, majd a bal kezemmel hasba ütöm. Egy kicsit meggörnyedt. Amíg kifújja magát én hátrébb állok. Majd felegyenesedik és felém szalad. Már megtanultam, hogy hamar elveszíti az önuralmát. Ilyenkor erősebb, de jobban is sebezhető. Hagyom, hogy üssön belém néhányat, majd amikor felém lendítené a kezét és lebukom és megint átbújok a lába alatt. Ő már megszokta, hogy ez a stratégiám, de most gyorsabb vagyok, mint ő. Belerúgok egyet a derekába, amitől ő előre esett. Aztán belerúgok a hasába. A szájából már vér kezd csorogni, amikor is megfogja a lábam és a földre ránt. Rám ül és úgy kezd el pofozni. Próbálom lerúgni magamról, ami nem igazán megy. Már az én számban is érzem a vér ízét. Hát játszunk piszkosan! A kezét lendíti az állkapcsom felé, én meg kinyitom a számat. Ez fájni fog! A keze a számban landol én meg beléharapok. Egy sikítással kihúzza a kezét és leesik rólam. A keze vérezni kezd, én meg kiköptem a számban maradt bőrdarabját. Elszörnyedek. Fúj! Ezt nem gondoltam volna magamról. Jó erősek a fogaim, bát, mintha egy meglazult volna az ütéstől. Amíg ezen töprengek Tara már talpon is volt és hátulról támadott. Ráugrott a hátamra, én meg, hogy leszedjem őt a hátamra estem. Tara felkiáltott egyet. Én gyorsan felálltam, nem akartam megint a földön szorulni. megint engedtem, hogy Tara felálljon, viszont most kár volt. szaladás közben már lendítette a kezét, ami a szememre érkezett. Ezért a bal szememmel csak szürke foltokat láttam. Remek! Neki a keze, nekem meg a szemem lett a vakfolt, de ez szó szerint. Folyamatosan a bal oldalamról támadott és elég jól. Az arcomat már péppé verte, amikor már tényleg megelégeltem. Néha tudom tartani magam, de nekem is gyenge a tűrőképességem. Semmi mást nem csináltam, csak füleltem. Azt mondják, hogyha nem látsz, akkor felerősödik az összes érzékszervünk. Ideje kipróbálni! Még a másik szememet is becsuktam. Aztán hallom a lépéseit. Megint balról jön. Aztán a kezének a suhogását. Most lendíti. Kiteszem a kezemet és elkapom az övét, majd hátra lököm. Közben már kinyitottam a szememet. Már kezdek újra jól látni a ballal. Most én rohanok Tara felé, aki már fel is tette a kezét, hogy védekezzen az ütéseim ellen. Én viszont előtte leguggoltam, és a jobb lábammal kibuktattam, mire ő a földre rogyott. Megint elkezdtem rúgni a hasába, míg be nem csukta a szemét. Oké azt hiszem itt az ideje, hogy én vigyem be most őt a gyengélkedőre. Hátat fordítottam neki, hogy kifújjam magam, amikor meghallom, ahogy fújatni kezd, majd a futását. Én megfordulok és behúzok neki egyet, mire ő végleg kidőlt.

***

Tarát a gyengélkedőn hagyva elindultam körülnézni, hogy milyen a többieknek, gisz edző nélkül nekem nincs edzésem. Még mindig egyetlenegy lélek sincs a folyosón. Aztán ahol elfogtak minket még az elején onnan hallom a zajokat, így hát benyitottam. A felszerelés itt is ugyanaz volt, csak több. És az emberek is többen voltak. Ők egymással harcoltak vagy kézzel, vagy fegyverrel. Volt akinek a bokszszák volt az ellenfele. Jasper is azzal próbálkozott. Beleütött egyet teljes erőből, mire az visszament egyenesen neki. Szegény hátra is esett. Lunát is kiszúrtam, aki egy céltáblára dobált késeket. Ő felé indultam el, miközben Petert kerestem, de őt nem láttam. Luna éppen dobni készült, szóval ezt találtam a megfelelő alkalomnak. Mögé mentem, majd hangosan megszólaltam, miközben a vállához értem.

- Mellé megy!

Erre ő megrezzent és a kés még a falba sem állt bele.

- Ó, te szemét! A szívbajt hozod rám!

Én ezen csak nevetni tudtam.

- Nem vicces! – vágja be a morcit.

- Jól van na. Abbahagyom.

- Na azért. Amúgy szia! – ölel meg.

- Neked is. Veletek nincsen edző?

- Nincs. Milo azt mondta, hogy jöjjünk be a terembe és az összes fegyvert tanuljuk meg használni. És te? Hogyhogy itt? Megint a gyengélkedőről jössz? Mert eléggé úgy nézel ki.

Az arcomhoz nyúltam, majd megszólaltam.

- Nem! Nem talált. Képzeld sikerült legyőznöm Tarát!

- Ááá! Te jó ég! – sikít fel és ad egy pacsit. – Tudtam, hogy megcsinálod?

- Biztos vagy te ebben? – húzom fel a szemöldököm.

- Na, jó! Kételkedtem egy kicsit.

- Persze. – bólintok rá. - És Peter hol van?

- Nem tudom. Még reggel itt volt, de aztán jött Milo és elvitte.

- Ez érdekes. – tűnődöm el rajta. Valamire készülnek.

- Majd rá jössz. – legyint egyet Luna. – Tudod arra gondoltam, hogy úgy is ráérsz és nem edzenél velem?

- Már azt hittem meg sem kérdezel! – mosolyodtam el.

24. fejezet

Egy kicsit féltem bemenni a terembe, amit most már hivatalosan is a saját edzőtermemnek mondhatok, hisz rajtam kívül senki sem jár oda. Amikor rávettem magam, hogy benyissak az ajtón körülnéztem. Fegyverek lógtak le egy kis fogasról: bicska, kés, bambuszbot és még pisztoly is. A padló egyik részén matracok feküdtek, míg a plafonról egy bokszzsák lógott le. Tara éppen azt püfölte, amikor meglátott.

- Ideje volt már! – üdvözöl lekezelően.

- Neked is szia!

Odasétálok hozzá, ő meg abbahagyja az ütögetést, és felém fordul.

- Valamit már tisztázni szeretnék veled az elején!

- Hallgatlak. – tárom szét a karom.

- Először is nem használhatod az erődet. A másik, hogy én nem leszek veled olyan kezes bárány, mint Milo.

- Nem löksz le egy épület tetejéről? – húzom egy kicsit, amit lehet, hogy nem kellett volna.

- Nem! – mosolyog aranyosan. – Én sajátkezüleg tekerem ki a nyakad!

Egy akkorát nyeltem, hogy szerintem még ő is hallotta. Megijedtem… eléggé. Tudtam, hogy nem csíp, na de ennyire?

- Gyere a matracra!

- Rendben.

Amint fellépek ő már fel is veszi a pózt, amit én csak filmekben láttam, és amit nekem is kellene.

- Nos, én rögtön a mélyvízbe doblak. – mondja, majd elindul felém.

A jobb kezét lendíti, én meg próbálok elhajolni előle, de nem igazán ikerült. Az álkapcsomat találta el. Iszonyú fájdalom hasított belé. Be kell valljam, még sosem verekedtem, legalábbis a vergődés nem mondható annak.

- Próbálj eltérni az ütés elől, vagy védd ki!

Megint indítja a kezét és én gyorsan leguggoltam, ezzel megúsztam. Láttam, hogy terpeszben áll, így átkúsztam alatta, és mögötte lyukadtam ki. Hát még nem ütöttem meg senkit, de egyszer mindent el kell kezdeni. Éppen lendítettem a kezem, amikor ő megfordult és elkapta a kezemet, de azt úgy csavarta ki, hogy vágtam egy szaltót és a földre estem. A karomat magamhoz szorítottam a fájdalomtól.

- Ez a kis kúszás jó ötlet volt. De most állj fel!

Nem igazán akaróztam, ezért belém rúgott.

- Gyerünk!

Kénytelen voltam felállni. Elegem van belőle! Elkezdek felé futni, de fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni. Emelem a lábam, hogy megrúgom, de ő azt megfogta és a földre rántott. Megint felálltam, nem hagyva neki, hogy belém rúgjon. Megint ütni készült és el is találtam a jobbjával az orromat, a baljával meg a számat. Vér ízét éreztem a belül. Az orromból is folyni kezdett. Ő hátrébb állt, és intett a kezével, hogy én következem. Tényleg nem tudom, hogy mit tudnék vele csinálni. Elindulok felé, de már csak gyalog, vagyis inkább bicegve. Ő meg hirtelen a hasamnak ment és én megint a földre kerültem, csak most nem a szőnyegre, hanem a padlóra esett a fejem, amitől egy kicsit kába lettem. Csak foltokat láttam és a hangok csak visszhangok voltak, töredékek a jelenből. Még utoljára Tara arcát láttam, majd becsuktam a szemem.

***

Már megint a gyengélkedőn ébredtem. Ha ilyenek lesznek az edzéseim, gyakori látogató leszek. Most senki sem volt az ágyamnál. Gondolom ő nekik is edzeni kell. Rögtön kibújok az ágyból és végignézek magamon. Csak néhány kékfolt, amibe nem halok bele. Az orrom sem fáj, sem az állkapcsom. Lehet, hogy a törés dolgokat Teddy helyre rakta. Én most nem akarok beteget játszani, szóval elindultam ismét a terembe. A folyosón senkivel sem futottam össze. Jó kemények lehetnek az edzések másoknak is, bár én eléggé elvagyok szigetelve. A napjaim mostanában csak ebből állnak. Edzés, edzés, edzés. Mikor beértem meglepően tapasztaltam, hogy Tara még mindig ott van.

- Á! Hát felkeltél Csipkerózsika?

- Hahaha. Nagyon vicces!

- Látom nem adod fel egy könnyen. Ez jó!

Jé, tán csak nem egy dicséret volt? De neki egy szót sem merek szólni, mert a végén még tényleg kinyír. Látom a szőnyeg felé megy, így én is.

- Addig nem megyünk tovább, amíg szabad kézzel nem tudsz harcolni. Kezdjük!

23. fejezet

Másnap végre szabadon járkálhattam, és folytatódott az edzés. Rögtön az edzőterembe mentem. Ami most is ugyanúgy nézett ki, mint tegnap. Mivel csak én voltam ott belefeküdtem a hálóba és lehunytam a szememet. Ideje végiggondolnom azt az álmot. Készüljek fel jól, mert közeledik, vagyis azt akarja, hogy az edzéseket teljesítsem, hogy fejlődjek. De, hogy gondoljak a szeretteimre? Ezt nem értem. Épp ekkor toppant be Milo.

- Szia!

- Szia! – ülök fel és már a létrához indulok.

- Figyelj! Sajnálom! Nem ezt akartam.

- Tudom. – pillantok hátra. – És most a barátnak mondom: Gyere ide! – tárom szét a karom.

Milo odajön és megölelem. Ekkor jut eszembe, hogy gondoljak a szeretteimre. Mi van, ha az a kulcs, hogy sikerüljön?

- Na gyere! Azt hiszem most már menni fog!

És én már másztam is felfele, de közben le-le szóltam Milonak.

- És most mi ez a toborozás?

- Itt van az ideje.

- Mert eddig miért nem volt?

- Mert nem volt meg az előnyünk.

- És az micsoda? – mindent fogóval kell kiszedni belőle?

- Te.

Ezt most nem tudtam, hogy háborodjak e fel, vagy örüljek neki, hogy végre fontos vagyok. Attól még engedtem magamnak egy halvány mosolyt.

- És mégis, hogyan képzeled ezt a lerohanást?

- Még nem tudom. de az önvédelemre is megtanítok mindenkit, meg fegyvereket használni. És holnap, mert ma ennek meg kell lennie, neked is ez lesz a kiképzésed, csak nem velem.

- Ha nem te, akkor ki lesz az oktatóm?

- Tara. – Tara? Köszi szépen! Ki fog készíteni az a csaj!

De inkább nem szóltam semmit, tudva hogy mi van kettőjük között.

Mikor végre felértem, vettem egy mélylevegőt és gondolkodás nélkül leugrottam. A zuhanás közben csak Peterre gondoltam. Amikor először repültem vele. Azaz érzés felemelő volt. És már azon kapom magam, hogy nem zuhanok, hanem lebegek. Aztán elindultam felfele és leszálltam a kiindulási pontra.

- Gratulálok! – fogad tapssal Milo.

- Köszi. – vigyorgok.

- Hogyan csináltad? – érdeklődik, hisz tudja, hogy nem az ő módszerét használtam.

- A szeretteimre gondoltam. Az érzésekre.

- Értem. Hát akkor lehet, hogy nem nekem kéne tanítsalak. De mégis, hogyan… hogyan jöttél rá?

- Mondjuk úgy, hogy megálmodtam.

***

A napom további részében jobban körülnéztem. Az ajtón kilépve elkellett takarnom a szememet, mert a napnak iszonyú ereje van. Elindultam egyenesen. Már úgy 10 km-t mehettem, de még mindig csak homokot látok. Majd néhány perc után valami feltűnik a láthatáron. Remélem nem egy délibáb. Ahogy egyre közelebb érek már látom, hogy ez egy fa. Végre, valami zöld! Imádom a természetet, de a homokot és a betont ki nem állhatom. Nem volt olyan nagy, de rátudtam ülni kényelmesen. Aztán már le is feküdtem, majd becsuktam a szememet. Úgy éreztem magam, mintha csak otthon lettem volna. Egy napsütéses délutáni szundi. Már majdnem elaludtam, amikor valami hozzám ért és megtolt. A szemem rögtön felpattant, és már majdnem leestem, amikor megállítottam magam, a földtől úgy 1 cm-re. Szó szerint az orrom előtt volt a föld. Körülnézek és kit látok meg? Petert! Felegyenesedek és ráordítok.

- Te szemét! – lököm meg.

- Hé, nyugi! – nevet rajtam. – Úgy látom fejlődsz! – mutat rám, mert még mindig a levegőben vagyok.

- Igen, úgy gondoltam, ha valami rosszban sántikálnál tudjalak követni.

- Á! Szóval féltékeny vagy? – mosolyodok el.

- Én ugyan nem. Na gyere ide!

És azzal elkezdett kergetni. Végül megfogott és megcsókolt.