Peter karjaiban ébredtem.
Nagyon jó érzés, így kelni. Nem akarok megfordulni nehogy felébredjem, így hát
maradtam eddigi helyzetemben. Egyszer csak a hajamon érzem, hogy végigsimítja a
kezét. Erre meg kellett fordulnom.
- Jó reggelt! – mosolygok rá.
- Neked is. – ő is rám
villantja fényes mosolyát, de a szemében még ott van az álom. – Régóta fent
vagy?
- Nem. Nemrég keltem. –
mondom és megcsókolom.
- Ezzel igazán
felébreszthettél volna. – mosolyog perverzül.
- Álmodj királylány. –
mondom, mire meg ő csókol meg.
- Figyelj. Nekem nagyon
sokat jelentesz. Remélem, ezt tudod.
- Te is nekem.
Még pár percig így
feküdtünk összebújva, aztán vettem egy friss zuhanyt és felöltözve már indultam
is Milohoz. Peternek elakartam mondani, hogy most mi lesz a leckém, de kiverte
a fejemből. Na mindegy, majd legközelebb. Ahogy sétálok észreveszem a tegnapi
maradványokat. Üvegek, poharak, papírdarabok fekszenek a földön és a díszek
félig leszakítva. Nem semmi! De én nem fogok takarítani az biztos! Felejtsenek
el!
Már majdnem odaértem az
ajtóhoz, amikor is Tara lépett ki az ajtón egy kicsit. A haja borzos volt, míg
az ingje felül nem volt begombolva. Úgy látom vadéjszakájuk lehetett. Amikor
megpillantott megállt egy pillanatra, de aztán haladt tovább, és én is elmentem
mellette egy szó nélkül. A kilincsre tettem a kezem, és az ajtó kinyitódott.
Csak egy volt a baj, hogy az én irányomba. Bevertem az orrom és egy kicsit
hátrébb tántorodtam. Milo állt az ajtó túloldalán, aki kiakart jönni.
- Ú, te jó ég! Jól vagy?
- Igen jól. – fogom be a
vérző orromat.
- Tessék, itt egy zsepi. –
nyújtja felém, én meg elfogadom.
- Köszi, de legközelebb
inkább szólj, hogy hol leszünk és odamegyek.
- Oké. Na gyere induljunk.
Mire odaérünk, már ez is elfog állni.
- Remélem is. – mondom,
miközben a zsepit az orromra szorítom.
***
Ugyanabba a terembe
mentünk, amelyikbe legutóbb is voltunk, csak most máshogy volt berendezve. Volt
egy magas létra, ami egészen a plafonig futott, majd egy kis hely, ahova rá
lehet állni, és a betontól néhány méterre egy háló terült el.
- Nos, azt hiszem magadtól
rájöttél, hogy hogyan fogjuk csinálni.
- Igen. – forgatom a
szememet. – Felmászok a létrán, elkezdek koncentrálni, összpontosítani, majd
leugrok, ha meg nem sikerül a hálóba esek.
- Pontosan. Én is ott fogok
fent állni.
A létrán én másztam fel
először, majd fent álltam meg. Milo is nem sokkal utánam felért.
- Nos, tudod a dolgod. –
int a kezével.
Becsukom a szememet. Látom
magam előtt, ahogy repülök, lebegek. Oké, jó lesz! Kinyitom a szememet, majd
lépek egyet előre a semmibe és zuhanni kezdek. A szememet megint becsukva
képzelem el a repülést, de aztán eszembe jut Peter. Nem megy. Kinyitom a
szememet és beleesek a hálóba, ami recsegéssel fog engem. Amúgy tök jó
szórakozás! Meg kéne mondani apának, hogy majd vegyen egy ilyet! Kikószálódok a
hálóból nagy nehezen, majd újra felmegyek a lépcsőn.
- Mi történt? – tárja szét
a karját Milo, akin látszik, hogy egy kicsit ideges. – Néhány másodpercig
sikerült Tracy!
- Sajnálom! Elvesztettem a
kontrolt. – emelem feljebb a hangomat.
Velem nem annyira jó
vitatkozni, mert hamar eldurran az agyam.
- Jól van! – kiabál már ő
is. Majd halkan folytatja. – Mi történt?
- Csak eszembe jutott
valaki.
- Csodás! És mégis hogyan?
Az illető is repül?
- Igen.
- Így már értem. de most
hagyd azt a személyt. Nem érdekel, hogy ki ő, csak az, hogy ezt megcsináljuk!
- Oké. – mondom halkan. Tényleg
tud szigorú lenni.
Ez az ugráltatás úgy
délutánig tartott, amikor is Milonál kiborult a bili.
- Jól van Tracy. Úgy látom
muszáj lesz másik módszert alkalmaznom.
- Oké. – egyezek bele, de
ez a Milo nem igazán szimpatikus nekem.
A gyárnak valahol a
hátuljában volt megint egy létra. Milo ment elől, én meg utána. Nem is tudom
hány percet mászhattunk, amikor megáll előttem.
- Mi az? – kérdezem.
- Csak ki kell nyitnom az
ajtót.
Egy zaj kíséretében
gondoltam, hogy sikerült, majd továbbmentünk. Amikor felértem ismét elém tárult
a száraz Donwer. Eléggé magasan voltunk, valahol a gyár legtetején.
- Állj ide! – mutat az
ujjával a fal peremére.
Engedelmeskedek neki, de
amint odaérek félni kezdtem egy kicsit.
- Mit akarsz? – pillantok
felé.
- A másik, hogy előhozzuk a
félelem. És, ha egyszer használtad, akkor már előfogod tudni hívni.
- Szóval ugorjak le?
- Vagy leugrasz, vagy
lelöklek. – kössz a sok választási lehetőséget!
- Imádlak! Mondtam már? –
engedek az arcomra egy gúnyos vigyort.
- Én is téged!
És ezzel a végszóval lelök.
Csak zuhanok, és zuhanok. Gyerünk Tracy! Koncentrálj! Gyerünk! Hiába erőlködök
nem megy. Nem fog sikerülni! Könnyek csípik a szememet, miközben lejátszódik előttem az
egész életem. És becsapódok.
