35. fejezet

Sziasztok! Boldog új évet kívánok nektek! Köszönöm, hogy velem tartottatok az évben és remélem a következőben is olvasni fogjátok még a blogot! :)

Már azt sem tudom, mióta vagyok bezárva. A napok lassan egybefolynak. A villanyt sosem kapcsolják le, így nem tudom mikor van éjszaka.  Egyedüli időtájékozódásomul az a kevés étel szolgál, amit napszakoknak megfelelően kapok. Egyedüli táram Alex. Beszélgetünk, szórakozunk, sőt még társasozunk is. Mi mindent tud megcsinálni a fejemben! Ha ő nem lenne, már biztos szétestem volna. Sokszor vagyok altatásban. Már különböző varratok éktelenkednek rajtam mindenhol. Elkezdték a műtéteket, megfigyeléseket. Amikor ébren vagyok folyton erős fejfájás gyötör, meg hányingerem is van, szédülök. Nem tudom meddig fogom még ezt bírni!

***

Milo

Már lassan egy hónapja, hogy megérkeztünk New Yorkba.  Nem tudtam, hogy hová vigyem a megmaradt embereimet, amíg egy üzenetet nem kaptam Marcus Greytől. Ő biztosított nekünk szállást, meg segített a tervezésben. Ma este fogunk támadni. Mindenkinek megvan a maga feladata. Vannak, akik a szomszédos épületből fognak minket figyelni látcsővel, valamint puskával. A maradék kis csoportot, akiket én vezetek Marcus fog kiigazítani adóvevő segítségével, ugyanis ő szépen otthon üldögél a lakásában. Jasper fogja az ajtókat kinyitni, meg egyéb ilyen elektromos kütyüket kiiktatni, Luna pedig felveszi Amanda Palmer alakját. Így tudunk bejutni a cégbe, ahonnan majd lemegyünk a cellákhoz. Miután leértünk, kinyitjuk az összes cellaajtót. Aztán megkeressük Tracyt és Petert, majd futni kezdünk. Onnantól már a többi rabra hagyjuk a dolgot. Szerintem lesznek annyira bosszúszomjasak, hogy tönkreteszik a Különítményt!

***

Eljött az idő. Már mindenki a helyén van. Lina már felvette Amanda alakját, mi pedig szorosan a nyomában vagyunk. Csak öten vagyunk: én, Tara, Luna, Jasper és Ben, aki láthatatlanná tud válni, valamint környezetét is azzá tudja tenni. Este már alig vannak a munkahelyen, de attól nem árt elővigyázatosnak lenni.

***

Luna

Pont nekem kell elől mennem. Feláll a hátamon a szőr. Belülről az egész épület teljesen normálisnak látszott… mint egy rendes munkahely. Embert szinte egyet sem láttam, amint átléptem a küszöböt. Marcus szerint az irodába kell menni, így hát arra vettem az utat. Tudom, hogy a többiek itt vannak mögöttem, de attól egy kicsit ez még is nyugtalanít, hogy nem láthatom őket. Csupán egy-két fáradt emberrel találkoztunk útközben, akik éppen hazafele készültek a munkából. Marcus utasítására jobbra fordulok, ahol meg is pillantom az ajtót. Mindenki feltűnés nélkül besietett a sötét irodába.

***

Jasper

Amint bejutottunk rögtön az ajtó mellett volt a panel. A többiek csendben voltak, míg én a kezemet ráraktam a szerkezetre, majd összeraktam a jó kombinációkat és hirtelen a padló egy részéből lépcső vált ki. Innentől Milo vezetésével elindultunk lefelé.

***

Milo

Nem sok ajtóba ütköztünk odalent, viszont megviseltek a látottak. A fajtáinkat, mint az állatkertben egy üvegen keresztül lehetett bámulni. nem sokan figyeltek fel ránk, se ők, sem őrök. Szinte minden kihalt volt. Ahhoz, hogy mindenkit kiengedjünk meg kell találnunk a vezérlő pultot. Ebben Marcus segít, mert előtte van az épület tervrajza. Mivel túl elbizakodott voltam nyugodtan rántottam fel az ajtót, ami hiba volt, mert rögtön két fegyveres őr ült előttem. Azok rögtön felálltak és nekem estek.  Közben a többiek is bejöttek, már amennyire tudtak, ugyanis két izomagy tornyosult felénk. Az egyiket rögtön elrepítettem, és arccal belefúródott. A másik ekkor elkezdett lőni rám és egy golyó megkarcolta a karomat, mire felnyögtem. Mielőtt egy újabb sorozatot lőtt volna rám Ben és Luna nekiestek. Jasper addig kinyitotta az ajtókat. Én Benék segítségére rohantam és jól kiütöttem az őrt. Ezután szétváltunk. Mindenki elindult valamelyik úton. Ha nem is találjuk meg rögtön Tracyt, de a megkötözött embereket ki kell gobozni. Épp egy nőt oldoztam el, amikor megszólalt a riasztó. Észrevettek minket. Néhány perc kérdése és mindenhol hemzsegni fognak az őrök. Bele kell húznunk. Gyorsan eltéptem a szíjat és már rohantam is a következő ajtóhoz. Amikor betoppantam a kis szobába megkönnyebbültem.

***

Tracy

Nagy fülzúgásra ébredtem. Majd, ahogy egyre jobban magamhoz térek, rájövök, hogy ez egy riasztó. Valami történik. Elkezdem rángatni a karomat, de a szíj nem enged. A próbálkozásom közepette, valaki megszólalt és gyorsan odafutott hozzám.

- Tracy! – azt hittem hallucinálok. Ez nem lehet igaz. Milo itt van!

- Milo! – suttogom rekedtes hangomon. – Te nem lehetsz itt! Nem vagy valós. – sóhajtok fel, miközben ő elkezd oldozni.

- Dehogynem Tracy! Itt van az egész csapat, és azért jöttünk, hogy megmentsünk titeket, sőt mindenkit, aki itt van.

Megkönnyebültem, és a szememet könnyek kezdték el csípni. Értem jöttek… értem! Milo talpra rángatott, de rögtön összebicsaklottam. Gyenge vagyok. A vállára támaszkodva mentünk ki a szobából, amikor belebotlottunk a csapat többi tagjába is.

- Tracy! – ugrik a nyakamba Luna, majd elenged és alaposan végigmér. – Te jó ég! Mit tettek veled?

- Ezt majd később! – szakítja élbe Milo. – Megtaláltátok már Petert?

- Nem még nem! – válaszolja Jasper, aki egy mosollyal köszöntött. – Viszont arra már egy csomó fegyveres van. Akiket eddig kiszabadítottunk az útjukat állják, de nem tudom meddig fogják bírni.

- Akkor sietnünk kell!

Már csak egy-két szoba volt hátra, amikor Luna kiáltott. Megtalálta Petert. Miloval beléptünk a szobába és a látványtól a szívem kihagyott egy ütemet. Peter testét varratok díszítették, és gépekre volt kötve. Rögtön odarohantam hozzá és szólongatni kezdtem, miközben a többiek lehámozták róla a gépeket.

- Peter! Hallasz? – tudom, hogy nem halt meg, de féltem. Rossz érzésem volt.

- Tracy! – suttogja, de a szeme még csukva volt. Közben a többiek bégeztek.

- Igen, én vagyok! – csillogott fel a szemem, miközben kifújtam a levegőt, amit nem is vettem észre, hogy bent tartottam. Ekkor Peter szeme felpattant és a kezét a nyakamra szorította. Arcára kiült a megvető düh.

- Még van képed idemerészkedni, azok után, amit tettél? – ordítja. Miloék megmozdultak, de leintettem őket.

- Ne! Ne avatkozzatok közbe! Ez a mi dolgunk!

- De ez nem ő Tracy! – hallottam valahol a semmiből Milo hangját, de nem törődtem vele. Már alig kaptam levegőt, ezért minden erőmet összegyűjtve összpontosítottam, és Petert ellöktem a szoba túloldalára.

- Peter! Mi bajod van?

- Hogy mi bajom van? – tápászkodik fel. – Hogy mi bajom van? – üvölt, szinte hisztérikusan. – Azok után, miután megöltél?

- Mi? – lefagyatam. Tudja! – Peter az… nem volt szándékos.

- Dehogynem! Mindenkit megakarsz ölni magad körül, de nem volt szerencséd. Gyűlöllek! – a szavakat szinte köpködte. Elképesztően fájtak a szavai. Mintha egy kést forgatnának a szívemben. Ez nem az a Peter, akit én ismerek, de valahol ő is ott van. Peter egy üvöltés kíséretében elindult felém majd verekedni kezdtünk. Párszor eltalált, de én sem hagytam magam. Aztán megint felém kerekedett, de én elrepítettem őt és egy pultnak csapódott, amiről nagy robajjal zúdultak le az orvosi eszközök. Gyorsan feltápászkodott, miközben egy szikét vett fel a földről. Azt szorongatva rontott rám. Miloék megint közbeakartak lépni, de én leintettem őket. A támadások elől igyekeztem kitérni, de néha nem éppen sok sikerrel. Fájó szívvel, de muszáj voltam ellentámadásba lendülni. Hirtelen kicsúszott a talaj a lábam alól, és hanyatt estem. A fejembe iszonyatos fájdalom hasított. Megesküdtem volna, hogy csillagokat láttam. Peter fölém tornyosult, és a kezét a magasra emelte. A kés fényesen csillogott a markában, majd előrelendítette egyenesen a szívem felé. A szike lassan belemart a bőrömbe és vér bugyogott fel.