38. fejezet

Az ünneplésre egy meleg nyári estét fogtunk ki. Egy fekete ruhát vettem fel, a hajamat meg kiengedtem. Luna várt rám az ajtóban. Ő egy azúrkék ruhát viselt, és a haja loknikban esett vállára.

- Hú! Csini vagy!

- Attól te sem panaszkodhatsz! – kacsintott rám.

Ezután egymásba karolva indultunk útnak. Peter szobájába is belestem, de csalódásomra ő még mindig aludt. A bulit a kertben tartottuk. Őszintén bevallva a látvány meglepett. Az udvart délelőtt nem volt alkalmam megnézni, de most az elém táruló látványtól a lélegzetem is elállt. Mindent beborított a szép zöld gyep. Ízlésesen elhelyezett fák ringatóztak a lágy szélben, valamint színes virágok tarkították az udvart. Messzebb bokrok együttese alakított egy útvesztőt, melynek közepén egy szökőkút csobogott. A vízen megcsillantak a csillagok fényei. A buli egészen másmilyen, mint az, amelyiken utoljára vettem részt. A levegőben lampionok világították meg a felszínt, amiket a fákra függesztettek ki. A teraszon egy asztal állt roskadásig megrakva elemózsiával és piával. Innen nem messze egy tábortűz lobogott, amely megvilágította a köré gyűlt emberek arcát. Volt, aki farönkökön foglalt helyett, és olyan is, aki lepedőkön hevenyészett. A zene most nem magnóból szólt, hanem rendes élő zene töltötte be az éjjeli csendet. Néhányan gitárt ragadtak a kezükbe, mások meg énekeltek, miközben tücskök vonói kísérték őket. Milo egy farönkön ült Taraval, ölében egy gitárral. Intett, hogy menjünk oda hozzá. Mikor letelepedtünk mellé felállt a poharával a kezében, mire a zene elállt.

- Szeretnék köszönetet mondani nektek. Nektek, akik mindig mellettem voltatok, akármilyen esélytelennek is tűnt a siker! Nektek, akik végig kitartottatok, még ha a helyzetünk cseppet sem állt fényesen! Nektek, akik nélkül nem tudtuk volna legyőzni az ellenséget! És végül neked Tracy Saunders. – Ebben a pillanatban még levegőt is alig mertem venni. Néhányan rám-rám pillantottak a beszéd közben. – Neked, aki nélkül mindez nem jöhetett volna létre! – megemelte a poharát – Tracyre!

Mindenki Milot utánozva, a poharát a magasba tartva a nevemet mondta, amitől az arcomat elöntötte a pír. Ezután Milohoz hajoltam és azt suttogtam:

- Remek vezető lett belőled.

Ezután beszélgettünk. Mindenki elmondta a saját történetét, melyek között akadt egy pár vicces sztori is. Aztán Milo a kezébe vette a hangszerét, majd játszani kezdett rajta. Aki tehette kísérte őt. A dalra mindenki énekelni kezdett. Ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy itthon vagyok a világban.

***

Már a tűz is csak parázslott. Az egész banda elterülve aludt. Milo felállt, gondolom azért, hogy egy kis tűzifát hozzon a kert hátsó részéből. Már én is félálomban voltam, amikor egy kiáltást halottam. Milo kiáltását. Rögtön felpattantam, de rajtam kívül mindenki öntudatlanul feküdt. Lehet, hogy csak hallucináltam, de jobb, ha utána járok. A távolságot inkább futva tettem meg, mert ki tudja! Lehet, hogy mégis veszélyben van. Mikor az útvesztő elé értem megláttam Milot, amint egy alakkal beszél, de a személy nekem háttal állt. Egy kicsit megnyugodtam, de ez rögtön eltűnt, amikor az idegen Milot a torkánál fogva felemelte a levegőbe. Milo akárhogy próbálkozott nem tudott kikeveredni a szorításból, pedig hihetetlenül erős. Aztán megpillantott engem. Szinte könyörgően tekintett rám és a hangját hallottam a fejemben. Fuss! De én nem futottam. Csak álltam ott földbe gyökerezett lábbal. A sötét alak belenyúlt Milo mellkasába, majd kitépte a szívét. Egy néma sikoly hagyta el a torkomat. Milo tekintete elsötétült. A mellkasán egy vörös tátongó lyuk állt, majd ernyedt teste a földre zuhant. Ezután a gyilkos, véres kezével összeszorította a kivett szívet, ami elporhadt. Rögtön tudtam, hogy Warrik áll velem szembe, de amikor megfordult megállt bennem az ütő. Erre senki sem készíthetett fel. A férfi barna haját a szél borzolta, zöld szeme csillogott az éjszakában. Warrik nem más volt, mint Alex!