Már majdnem aludtam, amikor Peter benyitott.
- Szia!
Felültem, miközben megdörzsöltem a szememet, hisz alig
tudtam kivenni az arcát.
- Oh, bocsi. Felébresztettelek.
- Á nem! Félálomban voltam.
- Akkor jó. – enged magára egy mosolyt. Olyan cuki!
Lehúzta a cipőjét és beugrott mellém.
- Hallom leverted Tarát.
- Ilyen gyorsan terjednek itt a hírek? – lepődök meg. Hol
vagyunk egy faluban pletykás vénasszonyok között?
- Ez nagyújság, ha egy ilyen profit leversz. – kacsint rám.
- Ó. Akkor vigyázz magadra!
- Na gyere csak! – magához húzott és elkezdte csókolgatni a
nyakamat, aztán meg belefújt.
- Hé ne! – sikítottam fel.
- jól van. Szerencséd van, hogy én is fáradt vagyok.
- Tényleg, mit akart tőled Milo?
- Csak el kellett vinnem tárgyalni, hogy álljanak mellénk a
Különítménnyel való harcban.
- Értem, de miért neked?
- Itt rajtam ki repül még szerinted?
- Nem is tudom… – gondolkozok – én?
- De még nem olyan jól.
- Nem? – húzom fel a szemöldököm.
Nyílegyenesen lefekszek és behunyom a szememet. Érzem, ahogy
már semmi sem tart meg, szóval kinyitom a szememet. Már az ágy felett lebegtem.
Peter felé fordítom a fejemet és merően nézek rá.
- Oké nyertél.
- Na azért! – azzal rögtön elengedtem magam.
Csak kiderült, hogy egy kicsit mégis mentem el az eredeti
helyemről, és ráestem Peter hasára.
- Aaaa!
- Jujj! Bocsi. – ülök fel gyorsan.
- Igen. – köhög egy kicsit. – attól még gyakoroljál.
- Oké meglesz. – nevetünk mindketten.
***
Mikor felkeltem Peternek már hűlt helyét találtam, de biztos
már lement a terembe. Mivel én meg nem tudtam, hogy lesz e ma edzésem az első
úti célom Milohoz vezetett. Már majdnem odaértem, amikor hangokat hallottam.
- Ezt nem kell, hogy megtudja! – ordítja Milo.
- De hát fogva tartják őket! – fele rá egy másik hang…
Peter!
- Nem! Azzal csak felbosszantaná magát! És mindketten tudjuk
hogy az, az ő állapotában nem lenne bölcs döntés.
Vajon kiről beszélnek? Jobban az ajtóhoz simultam, hogy
mindent halljak.
- Igen, de… - folytatja Peter.
- Semmi de! Rögtön lerohanná a Különítményt, gondolkodás
nélkül. – aztán egy kis szünetet tartott, majd újra folytatta. – Ki kell
képezni, mert ha nem abba bele is hallhat. Nagyon nagy ereje van, és ha nem
tudja irányítani… - a végét nem tudtam kivenni.
- Tudom. – fele Peter halkabban. – De Tracynek akkor is
tudnia kell, hogy a családját elfogták.
Hogy mi? Apáékat elkapták? Ezt nem hiszem el! Veszélyben
vannak, de legalább életben. Miért kell ezt eltitkolni? A legjobb barátaim
miért nem mondták el? Nem bírom ezt tovább hallgatni! Benyitok az ajtón.
Mindketten meglepődtek, ahogy megláttak az ajtóban. Engem miközben emésztet a
düh a sírás is kerülgetett. Mindkettőjüknek egyenesen a szemébe néztem. Senki
sem szólt egy szót sem egy darabig. A torkomban mintha egy gombóc lett volna.
Üvölteni akartam, leordítani a fejüket, de végül csak egy kis halk motyogásra
telt tőlem.
- Hogy tehettétek? – azzal sarkon fordultam és kiszaladtam,
miközben Peter még egy Tracyt mondott.
***
A fához mentem. Ez lett a törzshelyem. Könnyek gördültek le
az arcomról. Hogy tehették? Jogom lett volna tudni róla! Szegények. Vajon mit
élhetnek át? Főleg Luke. Ő még olyan kicsi, csak egy gyerek. Lehet, hogy
megkínozzák őket! És Milo meg Peter… Nem hittem volna, hogy pont bennük fogok
csalódni. Ez… senkiben sem lehet bízni! Hirtelen elöntött a méreg. Érzem az egész
testemben. Tombolnom kell! Ordítok egyet, és mindkét kezemből villám lövel ki. A
kezemet magam elé fordítom, hogy megnézzem megégett e, de semmilyen seb sincs
rajta, kivéve az edzésekéit. Ez tetszik! A kezemet kinyújtom és megint egy
villám jelent meg. Nagyon jó érzés! Nem tudom már mennyi ideig csináltam,
amikor Peter jelenik meg a felkavart porban.
- Tracy! – üvölti, miközben egyre közelebb jön.
Egy kicsit meghökkentem. Nem tudom miért. A fejemet inkább a
földre szegeztem. A düh megint átváltott szomorúságra. Amikor felnéztem Peter
már velem szemben állt.
- Mit keresel itt?
- Szeretném megmagyarázni. – nyúl a kezem után, de én
elhúzom azt.
- Ezen nincs mit magyarázni. Eltitkoltad előlem ezt! Pedig
tudod, hogy mennyit jelent nekem a családom! Megbíztam benned! – ordítom,
miközben az ujjaim hegyén ismét érezni kezdtem az elektromosságot.
- Tudom. – szegezi le a fejét. – De Milo megtiltotta, hogy
szóljak.
- És ki ő neked? Az anyád? – aztán kapcsolok – Tegnap nem
tárgyalni voltatok igaz?
- Nem. – néz ismét a szemembe. – Milo azért jött értem, mert
hírt kapott a szüleidről, és hogy erről megbizonyosodjunk.
Egy szót sem szóltam. Csak álltam vele szemben némán. Nem
tudom mit lehet erre mondani. Tudom, hogy nem kéne felhúznom ennyin magam, de
nekem ők a legfontosabbak. Nem akarom elveszíteni a másik családomat is. Ott azt
érzem, hogy tartozok valahová, még ha hazugságban is telt az eddigi életem.
- Tracy kérlek! – nyúl a kezem után Peter megint.
- Hagyjál már békén! Gyűlöllek érted! Gyűlöllek! – ordítom
teli torokból, miközben a szikrából egy villám lett, ami Peterbe csapódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése