14. fejezet

Nem igazán néztük sokáig az égő Constanst. Elmentünk a város szélére, ahol Peter összevarrta a sebemet, bár nem annyira jól. A ruhát kell varratni biztos, hogy nem hozzá fogok rohanni. Aztán felkapott és tovább ,,repültünk”. Még lesz egy megálló mielőtt elérnénk Donwerbe.

- Mit akart tőled Constans? Mit tettél?

- Most kivételesen semmit. A hírem megelőzött… vagyis inkább az anyád. – erre felfigyelt.

- Tessék?

- Amanda néhány héttel ezelőtt elment Constanshoz mesélve arról a lányról, aki birtokában van az összes képességnek. Így Constans, ha kivágta volna a szívem megszerezve az erőm, bosszút állhatott volna a Különítményen és Warrikon, mert szétszakította a családját. – ezt mind egy szuszra hadartam el.

- Biztos, hogy anyám volt az?

- Igen. Felismertem a leírásból.

- És megvan neked minden képesség?

- Nem tudom. Egyszerűen nem tudom, mit higgyek el arról, amit az anyád mond.

Ezután hallgattunk néhány percet, míg Peter megszólalt.

- Anyám könnyen manipulálja az embereket, és nem csak az ereje miatt.

- Nem csak olvas a gondolatokban? – mit nem tudok még?

- Nem. Képes irányítani az embereket, memóriát törölni, vagy éppen visszaadni azt és  még ki tudja mire.

- Ó. – bólintok.

Már esteledik. Minél közelebb érünk Donwerbe a vidék annál kopárabb, sivárabb lesz, mint a szavanna. Sehol egy növény, egy állat. Ahogy nézem a tájat fényt pillantok meg. Az utolsó megálló: Teenthar. Most figyelmesebbek leszünk, mint legutóbb. Egy kicsit messzebb szálltunk le, majd gyalog mentünk el egészen a határig és annál beljebb is. A falu ugyanúgy nézett ki, mint Mondart, csak több szekér, semmi telefon… tisztára, mint a vadnyugaton. Itt nem nagy a nyüzsgés, de remélem itt is találunk szállást egy éjszakára. Egy szót sem szólunk egymáshoz, míg az épületekből meg nem látjuk a ,,motelt”. Téglából épült ház, ami ebben az utcában legnagyobbnak számított. Belülről szép, tiszta hely volt. Sokkal jobb, mint a Constans. Itt is van egy pult piával, kajával, asztalok, székek, de növények, magnó és különböző színű lámpák is. Ó és szőnyeg! A Constansban csak az a durva fapadló volt jelen, de itt jó és puha szőnyegen vezet végig az utunk a recepcióig.

- Jó napot! – köszön Peter. Megint kivesz egy szobát. Fizet és megkapjuk a kulcsokat.

- Hé! – kezdem – Nem nézünk szét a faluban?

- Most?

- Csak egy kicsit. És addig is nem törnek rám késsel.

Látom, gondolkozik az ajánlaton.

- Na jó menjünk.

Adja be a derekát.

***

Egy kis kocsmába ültünk be. Nem igazán akartam körülnézni, csak elakartam szabadulni egy kicsit. Ki akarna még lefeküdni? Épp iszogattunk, amikor egy lány és a fiúja között veszekedés tört ki.

- Velem fogsz jönni akkor is! – üvölti a fiú és a lányt a karjánál fogva cibálja.

- Nem! Mi végeztünk! – szegény. Hiába küzd a srác nem enged a szorításon, hanem annál jobban ráncigálja. Mikor a bal oldalamra nézek Petert már nem látom. Amint visszakapom a tekintetem máris észreveszem őt. A fiú és a lány közé állt és egy szép jobbost ütött a fiúra, akinek eleredt az orra vére és kicsattant a szája. Még motyogott egy még találkozunk-ot, azzal elviharzott. Peter felsegítette a lányt és leültette hozzám.

- Szia! Tracy vagyok! – üdvözlöm.

- Szia! Lucy.

- Jól vagy? – kérdezi Peter.

- Igen. És még egyszer köszönöm. –Peter bólint egyet, majd beleiszik a sörébe. - George nem bírja, ha szakítnak vele. Mindenáron magához akar láncolni.

- Ó. Sajnálom.

- Semmi baj.

- Gyere! Csatlakozz hozzánk! –intek a pincérnek és neki is hozattam egy sört.

***

Az este folyamán nagyon megismertük egymást. Sok mindent tudtam meg Lucyről. Itt él amióta csak megszületett a szüleivel. A barátja, George, igen ingerült, még a sitten is ült lopásért és súlyos testi sértésért.

- De akkor miért jártál vele? – folytatom a beszélgetést.

- Mert a szíve mélyén rendes ő. – majd hozzáteszi – és helyes is. Meg nem tudom a rossz fiúkhoz vonzódom inkább.

Csend telepedett közénk néhány percre, aztán megint Lucy kezdi a témát.

- Na és ti jártok?

Peterrel összenézünk egy pillanatra, majd rögtön hárítok.

- Ó nem! Mi csak barátok vagyunk.

- Aha! – mondja, de hallatszik, hogy nem hiszi el teljesen. – Na most ti jösztök! Mi járatban vagytok?

- Az anyámnak van egy ingatlan cége. Tárgyalni jöttünk.

- Azta. De mit akar egy ilyen vidéken? Nincs itt semmi.

- Ó nem ez csak útba esett, mint egy pihenő.

- És gyalog vagytok?

Látom Peter vacinál, szóval át kell vennem az irányítást még mielőtt késő lenne.

- A kocsink lerobbant nem messze innen, szóval gyalog jöttünk el ideáig.

Ezután meséltem a családomról, az ezelőtti életemről. Nagyon jól esett végre nem hazudni. Igazán jóba lettünk. Szóesett az kisgyerekes románcokról. Nekem erről nem volt mit mesélnem, de ő már az óvodában csókolózott egy fiúval. Nem semmi! Még táncoltunk egy kicsit, hülyéskedtünk. Egy új barátnőm lett. Jó egy velem egy korúval lenni. Jól van ott van Peter is, de ő akkor is fiú. Már késő volt, amikor visszamentünk a motelhez. Lucy is elkísért minket, hogy még egy kicsit tovább maradjunk együtt. Az ajtónál álltunk meg búcsúzni.

- Biztos, hogy reggel mentek? Maradhatnátok még pár napig. – néz rám kiskutyaszemekkel.

- Nem lehet sajnos. Sürget az idő.

Ezután megölelem és azt mondom neki.

- Vigyázz magadra.

- Ti is! – köszön, miközben Peter arcára nyom egy puszit. Ez attól egy kicsit túlzás! Vagy nem? Féltékeny vagyok? Nem! Nem vagyok az!

A búcsúzás után Peter az ágyra feküdt én meg tusolni készültem. Már épp az ajtónál álltam, amikor egy sikítás törte meg az éjszaka csendjét. Peter már fel is pattant, és kiviharzott. Én a nyomában loholtam. Pár méterre a moteltől egy ember feküdt. Odarohanunk, hogy megnézzük ki az. A szőke haj szanaszét hullámzik a lány vállán, míg a ruháját vörös vér lepi el. Több szúrás nyom van a hasában. Amikor föléhajolok felsikoltok. Peter ordít egyet és belerúg a homokba. Lucy feküdt ott holtan. Most ismertem csak meg! Egy erős, kedves lány volt. Ki akarhatta bántani? Peter magához ölel, én pedig a vállába temetem az arcomat. Ahogy zokogok egy pillanat ugrik be, amikor megismertem. Csak egy valaki lehetett: George!