Egy helyben toporgok az új cuccaimban, miközben bekopogok
Peter ajtaján. Pár pillanat alatt ki is nyitotta.
- Szia! – mosolyodik el.
- Szia! – nyomok egy puszit az arcára, majd beljebb megyünk.
Mindketten leültünk az ágyára.
- Azt hittem, hogy Lunaval fogsz lenni.
- Vele is voltam.
- És mit csináltatok?
- Hát beszélgettünk, vásároltunk. Akarod látni mit vettem?
- Hát nem hiszem, hogy…
- Épp rajtam van. – szakítom félbe. Erre a tekintetében
huncut fény kezdett játszadozni.
- Nos ebben az esetben nem mondhatok nemet.
Beleülök az ölébe, majd megcsókoltam, miközben lehámoztam
róla a felsőt. Azután felálltam és lelöktem az ágyra. Kicsatoltam az övét, majd
azt kihúzva a feje fölé kötöttem a kezét. Láttam rajta, hogy egyre jobban élvezi
a helyzetet. Azután végighúztam az ujjamat egészen a v vonaláig, mire a száját
egy sóhaj hagyta el. Ezután felálltam, és az ágya elé léptem. Aztán táncolni
kezdtem, majd megfogtam a pólóm szegélyét és lassan húzni kezdtem felfelé, míg
végül lejött rólam. azután a nadrágból bújtam ki. Éppen a melltartóm
következett volna, de megcsörrent a telefonom. A táncot abbahagyva kiszedtem a
nadrágom zsebéből a telefont, majd felvettem.
- Szia Lucy! Mondjad! – elkezdek bólogatni – Hogy mi? –
csodálkozok, bár lehet, hogy ez egy kicsit túlzás volt – Oké, már is megyek! –
ezzel letettem a telefont. Gyorsan magamra aggattam a ruháimat.
- Hé, Tracy! Mi a baj?
- Vészhelyzet van! – mondom gyorsan, miközben belebújok a
felsőmbe. – Majd később bepótoljuk. Puszi! – ezzel kirohantam a szobából,
miközben hallottam Peter hangját.
- Tracy! És velem mi lesz?
***
Reggelizünk. Peter velem szemben ül, de alig mer rám nézni,
ha meg rám is néz, akkor olyan… durcásan. Még mindig haragszik rám a tegnap
este miatt. Szegényt úgy hagytam, és senki sem szabadította ki. Reggel mentem
be hozzá nevetve, és elmondtam mindent az én kis tervemről. Ez a duzzogás nem
fog sokáig tartani, hamar megbékél majd. Épp egy tojásfehérjével vívok csatát,
amikor megcsörren a telefonom. Marcus. Vajon mit akarhat?
- Haló? – szólok bele.
- Tracy! - a hangja, mintha kétségbeesett lett volna –
Gyertek ide! Ezt látnotok kell! Warrik akcióba lendült!
Erre rögtön felpattantam a székről és hívtam a többieket i.
Végül bezsúfolódtunk egy kocsiba. Peter vezetett, az anyósülésen ültem én, mögöttünk
meg Luna, Jasper és Tara foglalt helyet. Hamar odaértünk Marcus házához. Amikor
leállt a kocsi, én szó szerint kirontottam. A lépcsőket kettessével véve
rohantam felfelé. Csak Alex járt a fejemben. Mire készülhet? Amint észbe kaptam
már a 12-es számú ajtó előtt álltam. Bevártam a többieket is, majd együtt
léptük át a küszöböt.
- De jó, hogy ide értetek.
- Mond már, hogy mi van Marcus! – ripakodok rá. Azután
megbánva folytattam. – Sajnálom, csak… szétvet az ideg.
- Semmi baj! Megértem, hogy el akarod kapni Milo gyilkosát.
– Sóhajtottam. Ők nem tudják, hogy miért fontos ez nekem ennyire. Csakis Peter
tudja.
Eközben Marcus letelepedett a számítógépe elé, majd egy gombnyomással
egy videó tárult elénk. A képen rácsok és emberek hada sorakozott.
- Ez egy börtön. - beszél Marcus. - Most figyeljetek! –
Megszólal a riasztó, majd néhány rács kinyitódik, de nem az összes. Miközben
végig kísérjük az útjukat, az őröket a földön látjuk mozdulatlanul heverve.
Vajon mi történhetett velük? – Warrik toborzásba kezdett, de nem csak
börtönökben, hanem mindenhonnan! – azzal további képsorozatot tárt elénk. –
Fegyvereket, sőt bankokat rabol! Gondolom a pénz a hívőknek kell. – furcsa
lehetetlennek tűnő – persze számunkra nem az – rablásokat mutatott a képernyő.
A szegény emberek azt sem tudták, hogy mi történik velük.
- És az utolsó. – nyomja meg a gombot Marcus.
Egy New yorki bank falát látjuk. A betört üveg szilánkjai
hevernek a padlón, de a lényeg a falon van. Piros festékkel – legalábbis
remélem – volt írva rajta az üzenet.
Nemsokára ismét találkozunk hugi!
Remélem várni fogsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése