Peter felnyitotta a szememet, hogy próbáljak meg élni. Ne
aggodalmaskodjak a jövő miatt. A háborúra úgysem lehet felkészülni. Nem tudom
se a helyszínt, se az időpontot! Az embereim megtudják védeni magukat, amire
már példa is volt. Itt nem én írom a szabályokat! Majd Warrik üzenni fog, ebben
biztos vagyok. De attól akadnak még itt elintézetlen ügyek is. Ki akarom
deríteni a múltamat. Kik voltak a szüleim? Hol éltek? Úgy érzem, hogy már nem is
tudom, hogy ki vagyok. És, ha ezen túl vagyok megmaradt napjaimat a
szórakozással és a már megérdemelt pihenéssel fogom tölteni. Mára például a
,,kastély” felfedezését tűztem ki célul, de persze egyedül. Mivel az emeleteken
csak szobák vannak - ha minden igaz – ezért inkább a földszinten indultam
utamra. Most egy kis magányra vágytam, szóval egyedül keringtem az épületben.
Nem sok ma itt a mozgás. Sokan a szobájukban hevenyésznek, vagy a városban
tombolnak, vagy itthon. Itthon… Mióta nevezem ezt a házat az otthonomnak?
Leérve a lépcsőn megállok a szökőkútnál felmérni a terepet. Itt lent is csak
egy-két ember üldögél. A nagy aulából kétfelé nyílik folyosó. Én a jobboldalin
indultam el. A hatalmas folyosón vörös bársony szőnyeg terült el, amit
megvilágított az ablakokon beszűrődő napfény. A falról olyan híres emberek arca
nézett le rám, mint Bach, vagy éppen Dante. Uralkodóktól kezdve, megjelentek
előttem az írók, zeneszerzők, szobrászok, és felfedezők arca is. De nem csak
emberek, hanem különböző tájképek, és épületekről alkotott festmények is jelen
voltak. Itt-ott egy két növény is meglapult. Erről Teddy jutott eszembe.
Szegény Teddy! Róla meg a gyógyítás jutott eszembe, amit még mindig nem uralok
teljesen. Apró gyógyításokat véghez tudok vinni, de visszahozni a már halálán
lévőket… ez még számomra bonyolult. De sikernek könyvelhető el, hogy a saját
lőtt sebemet sikerült összeforrasztanom. A folyosó végéhez érve két mahagóni
ajtóval néztem farkasszemet. Mivel nem tudtam dönteni az Ecc pecc kimehetsz-et
hívtam segítségül. Végül itt is a jobboldalit választottam. Amint beléptem a
terembe elakadt a lélegzetem. Jó pár percig ne mis mozdultam. Ezt a látványt,
ami elém tárulkozott be kellett fogadnom. Könyvek egymás hegyén-hátán. Plafonig
érő könyvespolcok, telis-tele könyvekkel! A fal mentén lévők egyenesen haladnak
végig a hatalmas eremben. Középen kört írnak le a szekrények. Néhol hatalmas,
guruló létrák ácsorognak magányosan. Úgy gondoltam ideje bevetni magamat a
sorok közé. Nagy levegőt véve elindultam a sorok útvesztőjében. Egyes helyeken
csak tudományos könyvek voltak: biológia, fizika. Máshol tankönyvek… örülök,
hogy nem volt hozzájuk szerencsém már egy jó ideje. Voltak, amik mesék hadát
fogták közre. Még a saját kiskori kedvencemet a Csipkerózsikát is megleltem! És
elérkeztem a regényekhez. Úgy a közepén lehet a teremnek. Egy halom regény! Ez
a hely pont nekem való! Egyes fordulatokban asztalok és székek is találhatóak.
Felsőben kezdtem el inkább az olvasást, de mára a könyvek megszállottja lettem.
Imádom a kalandos, fordulatos, fantasy és romantikus történeteket! Belegondolva
az utóbbi időkben nem nagyon olvastam. A túloldalról egy kis morajlást
hallottam, ezért lassan továbbindultam. Amikor a sor végéhez értem óvatosan
lestem ki. A látvány meglepett. Lunat láttam, amint éppen csókolózik valakivel.
Sajnálatomra a fiút nem látom, Luna takarja. Hatalmas vigyor ül ki az arcomra,
majd gyorsan visszahúzódok, majd kilopózom a könyvtárból. Lucy, Lucy! Csóválom
a fejem. Jó régen beszéltünk már, főleg, hogy nem is mondta, hogy tetszik neki
valaki. Nagy lendülettel léptem be a másik szobába és itt is kellemes
meglepetés fogadott. Egy zeneterem! A márványcsempéket megvilágította a napfény,
de fényhiány esetében egy hatalmas csillár is besegít. A terem közepétől egy
emelvény magaslott ki. Ott a vonósok, valamint a fúvósok kaptak helyet. Itt
lent egy lant, valamint egy verseny zongora állt. Egy hatalmas fekete zongora!
A szívem kétszer annyival kezdett verni. Még elsőben kezdtem el járni
zeneiskolába, és kijártam mint az összes osztályt. Tanárnőm sajnálatára nem
zenei pályára indultam, de még bármi lehet. Néha beugrok hozzá, de a gimi miatt
már abbahagytam. Túl sok a tanulni való. Közelebb lépve lerántottam róla a
ponyvát, majd végig simítottam sima vázán. aztán egy nagy lendülettel
felnyitottam és kitámasztottam a tetejét, majd leültem elé. Egy Nordiska. Ez
egy elég jó márka. Beállítottam a széket, majd elkezdtem gondolkozni, hogy mit
is játsszak. Bemelegítőként valami egyszerűvel kéne kezdenem. Elég sok mindent
játszottam már és elég sokszor, hogy kívülről tudjam őket. Ezért egy Cherni
etűddel kezdtem. A kezemet a zongora felé helyeztem, majd elkezdtem játszani az
őrült tempójú darabot. Az ujjaim, mintha a levegőben táncoltak volna. Úgy
pörögtek, mint az ablakról lecsorgó eső. Az egyoldalas darab hamar véget ért.
Ideje komolyabbra venni a témát, és mindent kiadni magamból. Az utolsó éveimből
tanult Scriabin Fantaisie Sonata-ját kezdtem el játszani. Az első tétel igen
lassú. Játék közbe kinéztem az ablakon és láttam egy fát, melynek sárgás
levelei hullottak lefele. Vajon mennyi idő telt el a kaland kezdete óta? A suli
megy tovább, de a barátok, a család? Így távozott a fájdalmam. Aztán
következett a harmadik és második rész, ami gyors tempóval megy. Áradt bennem a
harag, a hosszú, megtett út. Mindent kiadtam magamból ezzel a darabbal. Az
egész testem ringatózott a dallammal. Végül az utolsó hangnál levegő után
kapkodva, kifulladva szedtem le a kezemet a billentyűkről. A hirtelen támadt
tapstól összerezzentem. Megfordultam a széken és elképedtem. Egy kisebb
közönség állt mögöttem. Annyira beleéltem magam, hogy észre se vettem a körém
záródó embertömeget. Én meg színpadiasan felálltam és meghajoltam,
megszabadulva minden tehertől, ami eddig nyomasztott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése