Egy sikátorban szálltunk
le, jó messze az épülettől.
- Hú ez meleg volt. –
szólal meg Peter lihegve.
- Az a nő nem akart minket
bántani. – emlékszek vissza az arcára.
- Komolyan? Fegyvert fogott
ránk!
- Mert ez a munkája. Lehet
mégsem olyan könnyű kilépni a Különítményből.
Peter a zsebében
kotorászik, majd kihúzza a telefonját.
- Mit csinálsz?
- Calebet hívom. Hátha
tudna segíteni.
- Legutóbb egész jól
kijelentette, hogy ne számítsunk rá!
- De egy próbát azért
megér! – és már a füléhez is emelte.
Kicsöng és kicsöng és
kicsöng. Semmi, csak az üzenetrögzítő.
Caleb Palmer
vagyok! Ha nem venném fel, biztos csinos lányokkal vagyok egy bárban! Kérlek a
sípszó után hagyj üzenetet. Bíb!
- Szia Caleb! Peter vagyok. A
segítséged kéne. Nagy bajban vagyunk. Most nem mondhatok neked semmit, de ha
hallod ezt kérlek hívj vissza! – ezzel kinyomta.
- És most? – nézek rá.
- Merre is van a te barátod?
- Donwerben.
- Akkor indulás! – tápászkodik fel.
- Tudod, hogy merre van?
- Nem. Előbb szerzünk egy térképet. –
egy kis szünet után ismét megszólal. – Most már óvatosabbnak kell lennünk.
***
Eközben a
Palmer házban
Caleb
Ma itt maradtam vacsorára is. Szegény
anya nagyon magányos ebben a nagy házban. De attól nem akar innen elmenni. A
vacsora után a nappaliban helyezkedtem el a kanapén, amikor észreveszem, hogy a
telefon zizeg a zsebemben. Egy hangüzenet: Szia
Caleb! Peter vagyok. A segítséged kéne. Nagy bajban vagyunk. Most nem mondhatok
neked semmit, de ha hallod ezt kérlek hívj vissza!
Jaj! Mibe keveredtél már megint Peter?
Épp ütöm befelé a számár, amikor anya szólal meg mögöttem.
- Caleb tedd le a telefont!
- Nem anya! Peternek segítség kell.
- Azt mondtam tedd le! Ne akard, hogy
használjam az erőmet! – ez egy nagyon jó érv. Anya sajnos van, hogy irányít
embereket, és ezt velünk is ugyanúgy megcsinálja. Így hát lerakom a telefont az
asztalra, felállok és egyenesen anya elé állok.
- Mit nem árulsz el? Mi ez az egész? –
suttogom. A rekedtes hangomon meglepődtem.
- Nem segíthetsz Peternek. Ő más utat
választott.
- Utat? – horkantok fel - Miről
beszélsz?
- Itt az ideje, hogy megtudd az igazat.
A te utadat.
Odasétál a fogashoz és felveszi a
kabátját.
- Hova megyünk?
- Kocsikázunk egy kicsit.
Ahogy elindult az autó megszólaltam.
Nem szeretem a titkokat.
- Akkor elárulnád végre, hogy mi ez az
egész?
- Majd ha odaértünk. – a hangja
kellemes volt, de mégis határozott. Ilyenkor kiráz tőle a hideg.
A Konfeksnél parkoltunk le.
- Mit keresünk itt?
- Nemsokára megtudod. – ó de utálom az
ilyen válaszokat. Fortyog bennem a harag. Az ajtónál viszont már megered a
nyelve.
- Hallottál már a Különítményről?
- Igen anya. Lehet, hogy nem beszélek
dolgokról, de mindenről tudok. A Különítményről, hogy üldözik a magunk fajtát,
Warrikról.
- Itt az ideje, hogy többet is megtudj!
Miután bemegyünk a folyosókon sétálunk.
Végül egy olyan szobába nyitunk be, amit eddig sosem láttam. Teljesen üres
volt.
- Ez, hogy került ide?
- Mindig is itt volt, csak álcázva. Egy
képesség.
- Az agyat befolyásolja, hogy azt lásd,
amit ő akar. – folytatom.
- Pontosan. Tényleg sokat tudsz. –
láttam rajta a meglepettséget, de egyben a büszkeséget is. Majd megnyom egy
gombot a falnál. Még mindig sötét van a szobában. Azt hittem a villanyt akarta
felkapcsolni, amikor a padló a szoba közepén elkezd besüllyedni. Egy lépcső
alakul ki belőle. Fény szűrődik fel lentről.
- Ezt meg hogy? – nézek anyámra
kikerekedett szemmel.
- Csak utánad fiam. – toszogat anya,
ezzel le is zárva a témát.
Ahogy leértünk anya került előre. Most
már ő vezet. Egy fehér folyosón sétálunk, lámpákkal megvilágítva.
- A Különítményt képességgel bírók
alapították azért, hogy a veszélyeseket bezárják, hogy tanulmányozzák őket és,
hogy titokban tartsák mivoltukat.
- De miért? – ennek így nincs értelme.
- Látták, hogy mire képesek egyesek. Az
erejüket rosszra használták. Az emberek meg, hogyha megtudják vadásznának ránk.
Befordulunk jobbra, majd egy hatalmas
páncélozott ajtóval találom magam szemben. Anya a mellette lévő gépezethez
tart, majd rányomja a kezét.
Amanda Palmer. Mondja a gép, majd kinyílik az ajtó.
- Kézlenyomat olvasó. – szól nekem a
válla fölött. Az épületnek ezen része is fehér volt. Ahogy beljebb haladtunk
nem sokkal messzebb az ajtótól hatalmas üvegablakok nyújtottak belátást az ott
lévőkre. Cellák. Bent található ágy és wc. Volt olyan aki megvolt bilincselve
és a padlóhoz láncolva, olyan is, aki csak simán szabadon elvolt magának.
- Itt tartjuk, akik kevésbé
veszélyesek.
- Én… én ezt nem értem. Hogy jöhetett
ez itt létre?
- Mindent a maga idejében fiam. – néz
rám a határozott tekintettel. Megint egy ajtóhoz érünk, szintén a kézlenyomat
leolvasóhoz, majd ugyanúgy beenged minket. Itt már kicsik voltak az ablakok, de
be lehetett látni. Egy vaságyhoz voltak bilincselve és leszíjazva az emberek.
Voltak egészen kisgyerekek is. Elszörnyedtem. A hideg cikázott a lábamtól, a
hátamon keresztül, egészen a nyakamig, amitől felállt rajtam a szőr.
- Anya! Hisz gyerekek is vannak köztük!
- Meg kell értened fiam! A nagyobb jó
érdekében tesszük! Tanulmányozzuk a képességüket, majd megtanítjuk őket jól
használni!
- És, ha nem sikerül?
- Akkor… - már tudom mit fog mondani –
meg kell ölnünk őket!
- De ez kegyetlenség!
- Nincs más lehetőség!
Túlmentünk a cellákon. Megint egy ajtó,
majd egy folyosó. Azután már egy normálméretű ajtóhoz értünk, amin kilincs van.
Ide meg simán belehet menni!
A szobában szekrénysorok húzódtak, nem
sokkal távolabb a szoba közepétől egy asztal állt rajta géppel és iratokkal,
mögötte meg egy szék volt. Anya oda ment és leült, majd intett nekem, hogy
üljek le a vele szemben lévő székre. Nem igazán akartam, de anyával nem jó
vitatkozni. Mindig ő nyer!
- Apáddal benne voltunk az alapítók
között! – erre felcsillant a szemem – Sok más is ott volt. Például Tracy
Saunders nevelőszülei is, vagy például Marcus Grey, vagy Loren nénikéd is. De,
amikor kicsik voltatok is az a sok idegen azért jött, hogy tárgyaljunk az
itteni dolgokról.
- Ti követtétek el végig ezeket a
kegyetlenségeket? – csapok az asztalra, ami ennek hatására beleremeg.
- Meg kell értened fiam. Én utánam te
veszed át a céget.
- De miért én?
- Mert te keménykezű vagy, megtudod
különböztetni a szükségest a kényszertől! Vezetői egyéniség vagy. Ez a te utad!
- És Peter?
- Peter gyenge. Mindenkiben a jót
akarja látni. Mindenkit megakar menteni. Na és persze Tracy Saunders is ott
van.
- Mi a fene bajod van azzal a lánnyal?
Rendes.
- Az a lány veszélyes!
- Ugyan mitől? Félsz, hogy neked dob
egy párnát? – emelem feljebb a hangom.
- Tracy több képességgel bír.
- És? Attól még nem lesz egy
pszichopata!
- Akkor máshogy fejezem ki magam. Az a
lány nagyon értékes a számunkra. Megvan benne az összes létező képesség, csak
nem tudja őket felhozni.
Erre felkapom a fejem.
- Honnan tudjátok ezt?
- Még amikor csecsemő volt és a szülei
meghaltak hozzánk került. Elvégeztük rajta a DNS tesztet, hogy megnézzük milyen
képességgel rendelkezik. Azután adtuk oda Saunderéknek.
Nem tudtam erre semmit sem mondani. Át
kell gondolnom. Meg kell emésztenem a hallottakat.
- Fiam! Peter veszélyben van a
közelében!
Ekkor merül fel bennem a dolog.
- Anya, miért emlegeted Peter nevét
állandóan? Nem is szereted!
- De szeretem őt! – kiabálja. Feláll a
székéből, de olyan gyorsan, hogy az egészen a falig gurul.
- Kiskorában alig törődtél vele! Mit
tett ő ezért?
- Majdnem megölt téged! – lefagytam. Ez
nem lehet igaz!
- Nem! Hazudsz! Csak manipulálni
próbálsz vele!
- Nem! Ez az igazság!
- Akkor miért nem emlékszek?
Hallgat. Ebből könnyen leszűröm a
választ.
- Kitöröltetted az emlékeimet? –
üvöltök, s most már és is felállok a székemből. Irtó dühös vagyok. Érzem, ahogy
a tűz teljesen átjárja a testemet.
- És őt behoztátok ide? – csend – Anya!
Petert behoztátok ide?
- Igen! Behoztuk! – elszörnyedtem. Hogy
tehették ezt!
- De hisz ő a saját fiad!
- Tudom… tudom. Már túltettem magam
rajta. Törődök vele. Attól, hogy távolságtartó voltam vele szeretem, és nem
bírnám őt elveszíteni! – látom rajta az őszinteséget - Ezért kérlek segíts,
hogy biztonságban legyen.
Visszaroskadtam a székbe. Nem tudom
meddig nem beszéltünk, de nyugalomra volt szükségem. Segítenem kell Peteren.
Igen. Az ő érdekében teszem!
- Jó elvállalom! - anya megvillantja elégedett mosolyát.
- Tudtam, hogy helyesen cselekszel.
- Mit kell tennem?
- Tanulni. Meg kell tanulnod itt a
dolgok menetét. Majd aztán te is belátod, hogy miért is jó ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése