Valamit fogok. Ki kéne nyitnom a szememet, de túl lusta vagyok.
Ahogy tapogatom rájövök, hogy ez egy kar. De én nem érzek semmit… ez nem az én
karom! Gyorsan kinyitom a szememet. Egy kar lóg át a vállam fölött. Peteré. El
is felejtettem, hogy itt alszik. Igyekszek a karját óvatosan lecsúsztatni.
Megfogom a csuklójánál és elkezdem finom húzni. Megmoccant! Csak fel ne keljen.
Végül egyhelyben maradt. Kifújom a bent tartott levegőt és végül magam mögé
lököm. Óvatosan felállok és besurranok a fürdőbe. Miután felöltöztem és
elrendeztem magam, már Peter fent is volt, szintén felöltözve.
- Jó reggelt. – nyújtózik egyet.
- Jó reggelt.
- Mikor keltél?
- Most az imént. – majd egy kis szünet után folytatom – Nem vagy
éhes?
- Olvasol a gondolataimban.
- Pedig most tényleg nem csináltam! – vágom rá gyorsan.
- Nyugi, ezz most szófordulatként mondtam.
- Ó! – nyugszok meg. Jó látni, hogy ő úgy viselkedik, mintha
minden rendben lenne. Reggel nem igazán van forgalom a Constansban, bár a
tulajdonos már most a pult mögött áll. Egy-két ember ül fejjel az asztalnak
esve.
- Sziasztok! – vág bárgyu vigyort. – Jól telt az éjszaka?
- Igen jól. – mondom. – Mit ajánlasz reggelire? – ha ki is ráz
tőle a hideg, attól még megpróbálok hozzá közeledni.
- A rántottánk szalonnával és egy bögre teával szerintem nyerő
lenne!
- Oké! Akkor én azt kérek!
- Én is. – mondja Peter.
Amíg Constans a konyhában tevékenykedik ideje beszélnem Peterrel.
- Meddig akarunk itt maradni? – a hangomat lejjebb vettem, szinte
már suttogok.
- Nem tudom. Jól esik egy kicsit pihenni.
- Tudom. – nyögök fel egyet – De mennünk kell! Ha meg lesz Milo,
meglesz a kulcs, hogy hogyan vessünk véget a Különítménynek, és végre
tisztázódna minden körülöttem.
- Mert? Mit nem értesz? – a kék csillogó szemeivel olyan aranyosan
néz… viszont leütném, hogy nem érti meg!
- A szüleimet, hogy miért vagyok veszélyes… satöbbi.
- Aha. – bólint, miközben egy szívószállal szórakozik a szájában.
Nem sokkal később Constans már hozza is a kajánkat. Itt az ideje
megismerkedni a mi titokzatos barátnőnkkel. Nagyon jó illata van a tojásnak.
Rögtön neki is eszek, de odafigyelek Constansra is.
- Egyedül vezeted ezt e helyet?
A kérdésem úgy érhette, mintha hátba döfték volna egy késsel.
Megállt egy pillanatra a törölgetésben, a szeme kidülledt és nem vett levegőt.
De egy másodper múlva már újra toppon volt.
- Igen. Az anyám elhagyott, az apám meg meghalt. Alkalmazottakat
meg nem tartok. Nem bízok bennük. Meg elbírok az itteni népséggel.
Én csak bólintok, és egy nagydarab szalonnát gyömöszölök le a
torkomon.
- És ti? Hogy kerültetek erre az istenháta mögötti helyre?
Erre a kérdésre a kenyér megakadt a torkomon. Innom kell! A
bögréért nyúlok és egy hatalmasat kortyolok. Hát ha kérdezz feleletet játszunk,
akkor játszunk! Szerencsémre Peter veszi át a szót.
- Az anyám érdekében járunk itt. Vagyis van egy ingatlan cége és
épp egy helyre igyekszünk lebonyolítani az üzletet. – ez egy elég hihető
sztori. Még én is elhittem!
- Jó messze kell eljönnötök érte.
- Hát ez van. Anyám igen makacs. – de még mennyire! De most az én
köröm jön!
- Mindig itt étlét? – szólalok meg.
- Igen. Itt nőttem fel.
- És egyszer sem hagytad el ezt a helyet? – tátva van a szám. Bár
én is most hagytam el először az otthonomat úgy hosszabb időre. Előbb New York,
most meg ez!
- Nem. Soha. Bár nagyon sok utazó jön, aki mesél nekem a kinti
világról. De nem hagyhatom el ezt a helyet. Családi örökség, minden ide köt.
Csend lett. A fekvő emberek nyöszörögni kezdenek, majd kisétálnak
az ajtón. Majd megérkeznek az újak és leülnek az utóbbiak helyére. Constans
kiszolgálja őket. Megsajnáltam szegényt. Pedig nem kéne, de ez van. Peter
felment valamiért, én meg inkább ott maradtam lent. Constans ki sem lát a
munkából. Odamegyek hozzá.
- Nem kéne egy kis segítség?
- De, nagyon jól esne. – néz rám hálálkodó tekintettel. Megyek az
asztaloknál ülő emberekhez és megfogom az üres tényárjukat. Beviszem a
konyhába. A konyha egy asztalból, két székből, néhány szekrényből, zöldséges és
gyümölcsös ládákból, hordókból, tűzhelyből és hűtőből áll. Hallom, ahogy
Constans mondja az embereknek, hogy menjenek ki, mert dolga akadt. Amint bezárt
bejött hozzám a maradék mosatlannal.
- Hogy-hogy bezártál? – kérdezem, miközben leülök egy székre.
- Akadt egy kis dolgom. – mondja, miközben az ajtóhoz sétál és
bezárja. Nem értem, hogy mit akar ezzel. – Beszélgessünk el egy kicsit Tracy
Saunders! – megfordul, és az egyik keze kigyullad. Lángok csapnak fel a
tenyeréből, miközben a szemében az őrület ég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése