Másnap reggeli közben megbeszéltük a dolgokat.
- Szóval pontosan hova is fogunk menni?- érdeklődöm, miközben a
pirítósomat kenem meg. Egész jól beilleszkedtem egy éjszaka alatt, de ő mondta,
hogy érezzem magam otthon. Nagyon jól megismertük egymást, szinte már
,,majdnem” mindent tudok róla és ez fordítva is igaz.
- Anya lakására megyünk és lehet, hogy ott tanáljuk Calebet is. –
intek a fejemmel, mert már két kézzel tömöm magamba a pirítóst.
Ezután már el is indultunk. Elindultunk, viszont csend telepedett
közénk. Egyre többet akarok megtudni erről a srácról, de nem bombázhatom egyből
kérdésekkel, szóval csak szépen mindent a maga idejében. Bár nem csak a
képességekről, hanem az ő történeteit hallgatnám inkább. Ki ő? Hol hallhattam a
hangját?
- És valami nagy birtokra viszel ki a város szélén? – kérdeztem
egy huncut mosolyt elengedve.
- Az attól függ, hogy neked mi a birtok.
- Hát… egy hatalmas villa, benne méregdrága és ősrégi, finom
bútorokkal, és egy óriási kerttel – a kezemet széttárom, így illusztrálva –
ahol a kicsi Peter szaladgált a bátyójával. - elengedett egy kisebb nevetést.
- Nem egészen, de van benne valami.
Ezután csendesen telt az út. Az ablakon néztem kifele. Az a sok
nyüzsgő ember, kocsik… itt sosincs megállás. Az épületóriások egyre csökkentek,
viszont annál előkelőbb épületekhez értünk a központtól egy kicsit kijjebb. Ahogy
megjósoltam: villák. Végül az egyik elé állunk le.
- Megérkeztünk. – mondja Peter. Kiszállva az autóból még
nagyobbnak tűnt. Az ajtó tölgyfából készült, rajta egy hatalmas üvegen verődött
vissza a napfény. Az ajtót két körablak fogta közre, és két csavart formájúra
vágott díszfa. A varázst Peter csengetése szakította félbe. Nem sokkal később
cipők kopogását hallom. Kopp-kopp kopp-kopp. Már épp felkészültem, amikor egy
házvezetőnő nyitott ajtót. Idős és molett volt, arcán már megjelentek a ráncok,
viszont a szemében anyaiság és kedvesség tündökölt.
- Ó Peter! – öleli meg a fiút, aki szinte megfullad a szorításban.
Végül elengedi és felém fordul. – Hoztad a kis barátnődet is? – Jaj mamám, mi
lesz még ebből?
- Nem Berta. Ő csak egy barát. Tracy bemutatom Bertát. Berta ő itt
Tracy. Berta a házvezetőnőnk, már kiskorunkban is vigyázott ránk.
- Olyanok, mintha a sajátjaim volnának. – mondja Berta, miközben
beljebb tolt minket a házba, vagyis inkább engem. A folyosó csempével volt
kirakva. Onnan egy hatalmas lépcső vezetett felfelé, vagy egyenesen lehetett
tovább menni. Mi az utóbbin haladtunk tovább. Láttam egy ajtót, ahova csak
bekukkantani volt időm Berta miatt, de kiszűrtem, hogy ez a konyha. Végül
betoppantunk a nappaliba. A padlót egy hatalmas, szőrös szőnyeg borította, a
szoba közepén egy üvegasztal, rajta egy tálcán csészék és egy kanna. Az asztal
egyik oldalán selyemkárpitos kanapé, vele szemben meg két fotel. A fal mentén
kis szekrénysor húzódott, azon szobrok valamint családi képek sorakoztak.
Plafonig érő aranykeretezett ablakok mutattak ki az udvarra. A cipőmet lehúzva
a szőnyeg érdekében, rögtön elé is álltam. A kert nem volt annyira hatalmas, de
kicsi sem. Bokrok, virágok és fák borították be az egészet. Néhol egy kis
szobrocska álldogált. Tovább nézve láttam egy ajtót, nem messze ami az udvarra
vezet ki, ami a teraszra nyílik. Ott is volt egy étkezőasztal körös-körül
székekkel. Annyira szép volt itt minden, hogy még levegőt is elfelejtettem
venni.
- Üljetek csak ide le kicsikéim. – utasított Brenda egy kanapéra
mutatva. – Mindjárt hozom a teát. Mrs. Palmer nemsokára jön gondolom. Éppen
fent dolgozik. –azzal elment.
- Hát üdv
nálunk. –tárja szét a kezét Peter.
- Aszta. – csak ennyit tudtam kipréselni magamból, mert még mindig
az ámulati pontnál tartottam.
- Hát nem éppen olyan amilyennek te írtad le.
- Igen igazad van. –hajtom le a fejemet. –Még annál is jobb. Itt
minden olyan finom dolog, hogy félek bármihez is hozzáérni, mert még a végén
összetörik.
- Hát igen. Anyámnak eléggé kifinomult az ízlése…
-Á Peter! – szól egy kellemes női hang. Oldalra néztem. Az
édesanyja úgy negyvenöt és ötven között lehet. Arcán már megjelentek az első
ráncok. Szőke rövid hajában már egy-két ősz hajszál is éktelenkedik, elegáns
ruhát viselt, sminkje visszafogott és a szeméből az anyai gondoskodás
tündöklött. Petert miután megölelte felém fordult.
- Nem mutatnál be minket egymásnak Peter?
- Ó, dehogynem. Anya ő itt Tracy.
- Nagyon örvendek Mrs. Palmer. – nyújtom felé a kezemet.
- Én is Tracy. De kérlek hívj csak Amandának.
- Igenis.
Ezután kimentünk a teraszra, majd Berta meghozta a teát.
- Szóval miért is kerestetek fel? Tudom, hogy van valami.
- Nos anya… - kezdi Peter, de nem akarom, hogy elrontsa a
dolgokat, szóval a kezembe veszem az irányítást.
- Peter nekem segít. Keresek egy embert, egy bizonyos Marcus
Greyt.
- És honnan vettétek azt, hogy én ismerem?
- Anya. Egy nagy vállalatnak a vezetője vagy! Ismered szinte egész
New Yorkot!
Egy perces csönd. Amanda nagyon gondolkozik valamin. Látom rajta,
hogy tudja kiről van szó. Kell valamit mondjak neki, hogy megértsen, hogy
valamennyire engedjen a szorításon.
- Én is olyan vagyok mint ön. Dolgokat mozgatok. – A kis
vallomásomra felnyílt a szeme.
Mást is csinálsz még. Mondd el! A fejemben
szólalt meg! Furcsa érzés volt. Olyan zavaró és nem is tudom… bizsergető.
Nem tudom biztosra, de lehet, hogy
megálmodom a jövőt,
és hallom mások gondolatatát. Ezután csend lett. Peterre
sandítottam, akin látszott, hogy tud a fejben lévő beszélgetésről.
- Mondd csak Tracy, mi is a teljes
neved?
- Tracy Saunders. – meglepettséget
láttam rajta. Felismerést.
- Sajnálom. Nem segíthetek! –
mondja és gyorsan el is viharzott.
- Ez meg mi volt? – nézek Peterre.
- Nem tudom.
- Hazudik Peter! Látom rajta, hogy
tudja.
- Nyugi. Caleb még meggyőzheti.
***
Nem mentünk el, mert Berta mondta,
hogy ebédre Caleb lejön. Addig a kertben sétáltunk és beszélgetünk.
- És pontosan mit vársz attól a
Marcustól?
- Pontosan még én sem tudom. Egy
mankót, amibe kapaszkodhatok. Annyi mindent kell megtudnom. Az igazi
szüleimről, Warrikról, a Különítményről…
- Héj, héj, héj! Lassíts! – int a
kezével. – Két információt is hallottam most, amit nem mondtál el.
- Igen bocsi. – nézek rá
esdeklően. – Nem akartalak felzaklatni.
- Figyelj a Különítményről tudok
,de ki az a Warrik? És részletesebb beszámolót kérek, nem mint a legutóbb!
- Oké. – egyezek bele. – Én sem
tudok róla sok mindent. Csak annyit, hogy olyan mint mi, és emberek szívét tépi
ki, hogy megkapja a képességüket. És ő ölte meg a szüleimet.
Nem igazán szólalt meg ezután.
Csak sétáltunk egymás mellett, mígnem egy gyönyörű szökőkúthoz értünk, ahol
leültünk.
- Szóval itt töltötted a
gyermekkorod. Jó luxus. Csoda, hogy nem vagy egy elkényeztetett kis ficsúr. –
ezen nevetett.
- Nem voltunk elkényeztetve. Ebben
a kertben is nagyon sok szobrot törtünk el, amiért nem kicsi volt a büntetés.
- Amúgy milyen a viszonyotok a
testvéreddel?
- Caleb olyan, mintha ő lenne a
másik felem. Hiába az a néhány év különbség, de nagyon szoros a kapcsolatunk.
Bármit megtennék érte.
- És ő is érted?
- Bízok benne.
Ezután Berta kiáll a teraszra és
onnan kiabál.
- Megjött az úrfi!
- Az úrfi? Komolyan? – nézek rá,
miközben sírok a nevetéstől. – Ha ő úrfi te mi vagy?
- Hahaha. Nagyon viccesek vagyunk!
– mondja grimaszolva.
Bementünk és Calebbel találtuk
magunkat szembe. Ő is máshogy néz ki mint a képeken, bár azok nem maik voltak. Barna
a haja és szürke a szeme, akár a hold, és nagyon jóképű is. Öltönyt viselt, szóval
ő is amolyan üzletember lehet.
- Helló bátyó!
- Szia Pete! – ölelik meg egymást.
Hú, ha én tudnám, hogy mikor öleltem meg utoljára Lukeot! – Ki ez a szép hölgy?
- Jaj Caleb. – forgatja a szemét
Peter. – Ő itt Tracy.
- Ars santé. – csókolja meg a
kezem. Hát én mindjárt elolvadok. – Caleb
vagyok.
- Már sokat hallottam rólad.
- Anya hol van?
- Fent pakol valamit. Viszont
kérlek most vedd elő a komolyabbik énedet!
- Mit csináltál már megint? –
Förmed rá Peterre.
- Most semmit, csak segíteni
akarok Tracynek, de ez nélküled nem fog sikerülni.
- Miről van szó?
- Meg kéne találnunk egy Marcus
Grey nevű fickót, de anya nem mondja meg.
- Talán mert nem tudja?
- Tudja! – vágom rá.
- Kérlek Caleb. Csak te szedheted
ki ezt anyából.
- Nem. Ez túl gyanús lenne.
- Akkor a munkahelyen keress rá!
Biztos van róla aktája.
- Megteszem ami tőlem telik, de
nem ígérek semmit.
- Köszönöm. – mondom neki. –
Viszont egyvalamit nem értek. Te akkor pontosan mit is csinálsz?
- Anyával dolgozom. A Konfeks nevű
cégnél.
- Konfeks? – nézek rá értetlenül,
ő pedig úgy, mintha ezt mindenkinek ismernie kellene. – Mi van? Egy napja
vagyok csak New Yorkban!
- Hogy mi?
- Erről majd később! – mondjuk
egyszerre Peterrel.
- Szóval ingatlanokkal
foglalkozunk. Telkeket veszünk, házakat építünk, vagy felújítjuk a régieket,
majd eladjuk. Mi vagyunk itt a leghíresebb cég. Nincs versenytársunk, szinte
mindenhova minket hívnak.
- Ezért lehetnek információk az
emberekről.
- Pontosan. – bólint rá.
- Mikorra tudod megszerezni? –
kérdezi Peter.
- Mikor kéne?
- Ha lehet még ma. – szólok bele
én is.
- Jó. Estére megszerzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése