Már úgy reggel lehetett, amikor a reptérre értem. Senki sem nézett
meg magának. Bár a kormot lemostam magamról még a mosdóban. Megvettem a jegyet,
és már a repülőn is ülök. A fapados osztályra szólt a jegyem. Spórolnom kell a
pénzzel, ha még enni is akarok. Viszont nagyon megszívtam. Mellém került egy
vénasszony. Egy igen beszédes vénasszony. Csak beszél és beszél. Beszél a
fiáról, beszél a macskáiról. Kérlek Uram segíts meg! Én meg csak bólogatok és
bólogatok, miközben igyekszem inkább elterelni a gondolataimat az este
történtekről. Vajon élnek még? Mi lesz velem ha nem? Valami görcs támad a
gyomromban és könnyek gyűlnek a szemembe. Nem! Nem sírhatsz érted! Kinézek az
ablakon. Semmi mást nem látni, csak a bégtelennek tűnő fehérséget. A fejemet a
hideg ablaknak nyomom és elalszok.
***
Büdös van. Ettől a szennyvízszagtól a hányinger tör rám. Suhanó
kocsik hangját hozza a szél. Viszont a nagy zajok között egy lány sikítása tör
utat magának. Annyira ismerős a hangja. De kié? Meg kell találnom a hang
forrását. Elkezdek szaladni. Újabb sikítás. Befordulok jobbra. Rögtön elbújok a
hosszú kukasor mögé, nehogy meglássanak. Túl sötét van, és alig tudom kivenni a
formákat. Egy vékony és karcsú alakot látok, aki szerintem egy lány, valamint
néhány sötét foltot körülötte. Motyognak valamit, de nem tudom kivenni. Az
egyik közelebb lép, majd valamit csinál a lánnyal. Az összeesik. Valamit még mormol
az orra alatt az illető, majd a társaival elmegy. Nem is gondoltam át mit
csinálok. Hisz mi bajom eshetne? Ez úgyis csak egy álom! Gyorsan odafutok a
lányhoz. Villámcsapásként hasított belém a felismerés. Ez a lány én voltam! Vér
folyt az orromból, a szemem a semmibe révedt. A számban éreztem a gyomromból
feltörő epét. Annyi mindent láttam már, de még magamat holtan nem volt szerencsém.
Hát már ez is sikerült! Mire jobban szemügyre venném a dolgokat felébredek.
***
Amikor kinyitom a szememet érzem, hogy egy izzadság csepp
lecsordul a homlokomról indulva, lefutva a két szemem között egészen az orrom
hegyéig. Még eddig sosem voltam külső szemlélő az álmaimban. Ez valami új!
Főleg azért, mert más volt a szituáció is. Vajon meddig aludtam? Ránézek a
mellettem ülő idős hölgyre. Ő is elszenderedett. Ránézek a karjára, amelyet egy
óra ékesített. Fél négy van. Valami bizsergést érzek a tarkómon. Nem is tudom
megmondani, hogy milyet. Valami hideg bizsergés fut fel rajtam, amitől még a
szőr is feláll a hátamon és a hideg is kiráz. Valaki engem néz. Hátra fordulok.
Alaposan körbenézek mindenkit, aki a gépen tartózkodik. De mindenki vagy olvas,
vagy alszik, vagy beszélget valakivel. Már paranoiás is vagyok! De mindez a
dolog abbamaradt, amint megszólalt a pilóta.
-Kérjük kedves utasainkat, hogy csatolják be öveiket.
Megérkeztünk!
A fejem rögtön felkapom és kinézek az ablakon. New York! Lélegzetelállító
látvány. Az égbe törő épületek, a mindent elborító fényáradat, az emberek.
Innen teljesen olyanok, mint a hangyák. Ott nyüzsögnek egy kis terepasztalon, s
mindenki végzi a saját feladatát. Mindig is el akartam jutni ide, csak apaék
nem engedtek volna el. Mindig majd ha nagyobb leszel. Ahogy a családomra
gondoltam rögtön elpárolgott a nagy izgatottság és helyét a bús és komor
szomorúság vette át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése