7. fejezet

- És, hogy keveredtél New Yorkba olyan messziről?- kérdezi tőlem Peter, miközben vett nekem és magának is egy hot dogot. Ezt eszegettük, miközben az utakat jártuk.

- Hát tudod… először én kérdeznék tőled valamit. Tudod az utóbbi pár napom elég zűrös volt és nehezen tudok bárkiben is…

- Megbízni - fejezte be helyettem a mondatot. Egy kicsit kikerekedett a szemem, de ő is ilyesmin eshetett át.

- Szóval öhm - nehezen bírok megszólalni. Még eddig senkivel sem tudtam erről beszélni. - Te mióta tudod?

- Egy hónapja azt hiszem, vagy még annyi sem. Elég furán ért, de nagyon megörültem neki!

- Annak hogy ilyen fénysugarat lövelsz ki?

- Az lézer és amúgy nem. - mosolyodik el. - Vannak köztünk olyanok, akik több képességgel is rendelkeznek.

- Ó - esik le- Beszélt valami ilyesmit az apám.

- Az apád?

- Erről majd később. - vágom rá rögtön, kikerülve ki a válaszadást. - Ezek szerint te is több képességgel rendelkezel.

- Pontosan - bólint.

- És mik azok?- puhatolózok tovább.

- Gyere csak! - fogja meg a karom és felfutunk egy épület tetejére. Látni egy részletet a pompázó városból.

- Ez gyönyörű! - tátom el a szám.

-Ó még jobb lesz. - néz rám, és a szemében valami sunyi csillogást veszek észre.

- Mire készülsz?

- Fogd meg a kezem. - nyújtja én meg egy kis habozással, de megfogom. Aztán felmegyünk az épület legszélére. - Most csukd be a szemed. - Oké kezdek félni. Lefogunk ugrani? - Ne félj!

Végül megadóan lehajtom a szemhéjamat. Érzem, ahogy a szél belekap az arcomba.

- Most már kinyithatod.

Rögtön ki is nyitom. Eleinte csak Peter arcát látom semmi különöset.

- Nézz le!

- Te jó ég! - csak ennyi tudta elhagyni a számát. Több méterre voltunk az épület tetejétől.

- Lesz még jobb is.

Majd a derekamra teszi a kezét, mit sem zavartatva magát, bár ez most engem sem érdekel, majd elindul. Hatalmas épületek mellett száguldunk, az üvegben a tükörképemet nézem.

- Gyönyörű. - erre ő elmosolyodik.

 Aztán lemegyünk egészen a kocsikig. Egy kisfiú ül az egyik autóban, miközben egy tűzoltóautóval játszik, mire ő észrevesz és integetni kezd. De édes! Visszaintek, s már tovább is szálltunk. Akkor közvetlenül a tenger fölött repültünk, én meg a kezemet leraktam, hogy beleérjen. Megjártuk még a Szabadságszobrot, majd egy híd tetején szálltunk le.

- Ez valami fantasztikus volt! Tudsz még többet is?

- Egyelőre nem.

- Hogy érted, hogy egyelőre?

- Nem mindig egyszerre jönnek elő a képességek. - bólintok, hogy lássa értsem miről beszél. - Na, de ne csak rólam csevegjünk. Te már ismersz engem egy kicsit, most te jössz. Mik a képességeid?

- Nos én a tárgyakat tudom mozgatni, hallom az emberek gondolatait, meg…- megálltam.

- Meg mi?

- Őrültségnek fog hangzani.

- Komolyan? Én repülök, van aki villámsebességgel fut, vagy megállítja az időt! Bármi lehetséges!

- Megálmodom a jövőt. - jön ki a számon. - Vagyis valami olyasmi.

- Értem. - bólint, de látom rajta, hogy egy kicsit összezavarodott. Beáll a csend. Egyikünk sem szólal meg. Utálom az ilyen helyzetet. Nagyon kínos. Megmentette az életemet, meg ez is! Tartozom neki annyival, hogy elmondom miért is van ez.

- Tudod nem rég volt a szülinapom és azelőtt néhány nappal kezdődtek el ezek a dolgok…- és elmeséltem neki mindent: az elrablást (bár a Különítmény nevét még nem mondom el), anyáékat, a tüzet. Bár azt kihagytam, hogy anyáék pontosan mit is csinálnak.

- Nem irigyellek. - látom rajta, hogy megdöbbent egy kicsit, hogy miken estem át. - Nem akartalak félbeszakítani, ezért megvártam, mire a végére érsz. Milyen jelről beszéltél?

- Erről. - húzom fel a pólómat. A felismerés suhan át rajta. A pólójához nyúl, majd a nyakánál megfogva lejjebb húzza azt. Ugyanaz a minta van a nyakán csak kisebben.

Majd elengedi és ismét felém néz.

- És mi lett a családoddal?

- Nem tudom. Apa azt mondta, hogy ne próbáljam elérni őket, mert a nyomomban vannak.

- Kik? Akik megtámadtak?

- Igen. Ők. – jobb, ha Warrikról nem tud. Bár lehet, hogy nem is ismeri. - Nem sok mindent tudok. Ezért kell megtalálnom Marcus Greyt.

- Nos én nem tudok segíteni, de talán anyám majd anyám, vagy a bátyám tud valamit róla mondani. - egy kicsit meghökkenek a családját illetően. Biztos észrevette rajtam, mert mintha zavarba jött volna. - Ó igen, most én jövök a családdal. Tudod ők is képességgel bírnak. A bátyám Caleb huszonöt éves és irtó gyors. Anya pedig telepata.

- Telepata? - nézek, mint egy hülye gyerek, aki nem érti a matekfeladatot.

- Olvassa a gondolatodat.

- Ja. És az apád?

- Apa meghalt, még 7 éves koromban.

-Ú részvétem. Bocs, hogy felhoztam a dolgot.-jövök zavarba.

- Ugyan semmiség. Anyáékat meg majd megkérdezzük holnap. Most már későre jár.

- Hát igen. – és ásítok egyet. Nem szándékosan, de tényleg.

- Van hol aludnod?

- Hát, tudod úgy terveztem, hogy még ma megtalálom Marcust.

- Értem. - bólint. Majd egy kicsit később megszólal. - Gyere. Nálam alszol?

- Hogy hol? - nézek rá, bár jól jönne egy puha kanapé egy kemény pad helyett. - Na jó. Köszönöm, megint. - és elmosolyodok. Ezután elrepültünk egy kis háztömbhöz. A 2.-on lakik. Amikor bementem alaposan szemügyre vettem a kis lakást. Nem volt egy nagy helység, de elfértek benne az emberek. A falak kékre voltak festve. Jobbra volt egy kis konyha, aztán a nappali egy kanapéval, meg tévével, a szőnyeg annyira puha volt, hogy élvezettel álldogáltam benne. A polchoz mentem, megnézni az ott álldogáló képeket. Az egyiken ő van egy fiú nyakában valamilyen erdőben. Gondolom ő James. A másikon valami ünnepség lehet, de még ott is nagyon kicsi. Mellette áll egy nő, gondolom ő az édesanyja, és egy férfi, aki meg az apja lehet. Már idősebb amikor szmokingban áll a bátyával, aki fogja a bizonyítványát.

- Igen ő Caleb. - feleli. Hirtelen megüti valami finom illat az orromat, amire a hasam korgással felel. - Gondoltam éhes vagy, ezért sütök egy kis tojást.

- Mh. Köszönöm. - összefut a nyál a számban. Amíg a vacsora készült még szemügyre vehettem a fürdőt, meg a hálót. Egy francia ágy, egy kis éjjeliszekrény lámpával, valamint egy szekrény foglalja itt a helyet.

- Kész van!

- Megyek!

A vacsora után tévét néztünk, és beszélgettünk még egy kicsit. Végül megengedte, hogy az ágyában aludjak, ő pedig a kanapén hevert le.