Felriadok. Amikor kinyitom a szememet Peter néz vissza rám.
Egy kicsit rám jött a szívbaj.
- Mi az? Rémálom? – simogat ki egy tincset a szememből.
- Igen… mondhatni. – aztán eszembe jutott, hogy már így is
elhallgatok valamit előle. Nem kéne folytatni. – A bátyád volt benne.
- Tessék? – csillan fel a szeme. – Na mesélj.
És akkor elmeséltem neki mindent.
- Kár, hogy nem vagyok álomfejtő. – sóhajt.
- Ezt nekem mondod?
- Jogos.
- Lehet, hogy tényleg fel kéne hívni Calebet? – teszem a
kezemet támasztékként a fejem alá.
- Nem tudom. Az egyszer biztos, hogy most nem. – csókol meg.
– Feküdj vissza. Mindjárt reggel.
- Igazad van.
***
Tényleg alig aludtam pár órát és már kelhettem is fel. Olyan
lusta vagyok most. Nincs kedvem edzeni. Remélem, valami könnyű feladatot kapok.
Kiderült, hogy kár volt elmennem az irodáig, mert azután mehettünk vissza a
gyengélkedőre.
- Nem értem. – rázom a fejem. – Mit akarunk ott csinálni?
- Mivel elég sokaknak okozhatsz gondot úgy gondoltam, hogy
ideje elkezdeni a gyógyítást.
- Oké! Biztos nem lesz olyan nehéz. – hittem én.
Teddyt a hátsószobában találtuk meg. Mondjuk, állandóan ott
tölti az idejét.
- Teddyre leszel bízva délig. Azután mehetsz majd Tarahoz. –
már majdnem kiment, amikor sarkon fordult. – Majd elfelejtettem! azt üzeni,
hogy az ajtó előtt várd.
Azzal elment.
- Szóval kezdjük. – dörzsölgeti a tenyerét Teddy. – Gyere
ide! – mutat egy asztalra tele virágokkal.
Volt köztük elszáradt kóró, de élettel teli növény is.
- Ezeken fogsz gyakorolni. Kezdjük ezzel! – mutat egy zöld,
de már barnuló virágra. – Egy kicsit beteges, ezért kezdjük ezzel. A meghaltat
utoljára próbáljuk, amikor ez már jól fog menni.
- Oké.
A kezemet a növény felé tartom, míg a szememet lehunyom.
Elképzelem, ahogy a foltok eltűnnek a leveleiről, és hogy újra virágzik. Érzem,
hogy valami történt, ezért kinyitom a szememet. Hát történt is.
- Hoppá!
A növény teljesen bebarnult, magyarul meghalt. Teddy elkezd
nevetni.
- Hát kölyök, az már biztos, hogy ölni tudsz! – veregeti meg
a vállam.
Aztán ő is odateszi a kezét a növényhez és az újra kivirul.
- Ez hogy van? Életet is adsz és el is veszed?
- Igen. Kétirányú. Ha tudsz vele bánni, akkor ilyeneket
művelhetsz. Viszont, ha az erő ural téged, akkor csak halált hoz.
Erre akkorát nyeltem, hogy még tán ő is hallotta.
- Na, gyerünk! Folytasd! – int a kezével.
Már majdnem dél volt, amikor változás lépett színre. A
növénynek az egyik levele meggyógyult. Számomra már ez is haladás.
- Jól van kölyök. – dicsér meg. – Mára ennyi volt. Majd
holnap folytatjuk.
Kölyök? Vajon hány éves Teddy? Nem merem úgysem megkérdezni.
Az olyan… bunkóság.
***
Nem vártam sokat, amikor Tara megérkezett egy üvegekkel teli
rekesszel.
- Segítsek?
- Igen. Köszi. – mosolyog. Azta! Azt hiszem kezdünk jóban
lenni. – Fogd meg a másik végét.
Amint megfogtam, úgy éreztem leszakad a vállam. Kinyitottam
az ajtót és továbbhaladtunk. Nem mentünk olyan messzire az üzemtől. Taraval
elkezdtük kifele szedegetni a piásüvegeket.
- Ez minek is kell?
- Ma megtanulod a célra lövést. Így is meg kell tudnod
védeni magad.
Miután kiszedtük a tartalmát, Tara felállította a rekeszt és
arra rápakolt három üveget. Aztán a cipőjéből előhúzott egy pisztolyt, majd
hátrálni kezd.
- Ide állj! – húz egy csíkot a homokba.
Én engedelmeskedek neki.
- Tessék! – nyomja a kezembe a fegyvert.
Mindig is kiakartam próbálni. Kíváncsi leszek, hogy milyen
lesz.
- Ehhez nem kapsz útmutatót. Azt hiszem mindenki tudja,
hogyan kell ezt csinálni.
Magam elé nyújtom a karomat a pisztollyal, majd behunyom a
bal szemem. A középsőt célzom meg, mert szerintem azt a legkönnyebb eltalálni,
vagy ha mellé megy, hátha eltalálja az egyik szélsőt. Meghúzom a ravaszt, ami
nagy hanggal engedi ki magából a golyót. Tara odament közelebbről is megnézni a
helyzetet, de én már innen is láttam, hogy nem találtam el egyet sem.
- Próbáld újra!
És ez így ment késő délutánig. Néha meg-megkarcoltam egy
kicsit, de még le sem esett, pedig billegett! Már hullafáradt voltam. A Nap
teljesen elszívta minden erőmet. Főleg az elején. Akkor tűzött a legerősebben.
A szám kiszáradt, a fejem forró. Már koncentrálni sem bírok igazán.
- Csak egy golyó maradt a tárban. Ezt még lődd el! – mondja
Tara.
Ugyanazt a folyamatot hajtottam végre, de nem kapkodtam. Ott
álltam és lélegeztem be a levegőt. Utolsó golyó, egy üveg! Ennek sikerülnie
kell, ha már a délelőtt nem ment. Aztán meghúzom a ravaszt. A durranás
közepette egy reccsenést is hallani. Valami eltört. Odaszaladok, hogy
közelebbről is megnézzem. A középső üveg helyén csak szilánkok maradtak.
Vigyorodni kezdtem.
- Ezaz! – sikítok fel és ugrok Tara nyakába.
Te jó ég! Csak néhány másodperc múlva jut eszembe, hogy mit
művelek. Már éppen elengedném, amikor azt érzem, hogy visszaölel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése