Miloval megbeszélve Peternek ugyanazt a mesét adtuk be, amit
mindenki másnak. sajnos nem ülhettem vele mindig, hisz már most elkezdődött az
edzés. A napot Miloval kezdtem. Megtanít úgymond a mértékletességre, de
fogalmam sincs, hogy hogyan képzeli… meditációval? Ha ez így lesz, sírni fogok
a nevetéstől. De végül nem így lett.
- Szia! Hogyan is akarod csinálni pontosan ezt a türelem
dolgot? – érdeklődök.
- Majd elmondom. Gyere! – int a kezével.
- Hová?
- Ki.
Útközben Milo elmondta az elméletét.
- Lehet, hogy számodra durva dolgokat fogok mondani, de a
lényeg az, hogy visszatartsd az erődet. Legyen meg az önuralmad.
- Értem. – bólintok rá.
A terepet jóval messzebbre tettük, mert még a végén kárt
okozok a gyárban. Bár a fát nem értük el.
- Nos, te állj ide! – állít be egy pontra, ő meg elsétál
tőlem néhány m-re.
Ma is igen szárazság van, mint szinte mindig. Már is
kiszáradt a szám.
- Kezdjük egy kis bemelegítéssel. Mesélj azokról az utóbbi
napjaidról, amikor még normális voltál.
- Szóval volt egy barátnőm Beka. Ő volt az egyetlen. Viszont
állandóan kihasználtak minket. Nem voltam lusta, de stréber sem. Akkor apa
állandóan csak a munkájával volt elfoglalva, Lukenak sem jött el a meccsére.
Anya meg… anya.
- Értem. És utáltad, amikor kihasználtak gondolom. Mit
takarnak ezek pontosan?
- Állandóan adjuk oda a házit, meg minden egyebet. Akkor
segítsünk, amikor dolgozatot írunk és minket kapnak rajta, ezért mi kapjuk meg
a beírást! – már egy kicsit érzem magamban a dühöt, de el kell fojtanom. Menni
fog ez. A levegőt mélyen beszívtam, majd a számon kifújtam.
- Jól van. Ezt jól tűrted. Most már bekeményítek. Milyen
érzés, amikor megtudod, hogy különc vagy? Hogy nem is az a családod, akiket te
annak gondoltál?
Na jó, ez szíven ütött. Megint az edző van itt ne ma barát,
erre kell gondolnom. De akkor is gyűlölöm.
- Rossz. De ők akkor is a családom. És bármit megtennék
értük.
- Mégis magukra hagytad őket!
- Ugyan mikor? – már a hangomat felemeltem. meg kell
nyugodnom, de nem egy könnyű feladat.
- Amikor égett a ház! Megtudtad volna őket menteni!
- Ez nem igaz! Akkor még nem voltam ura önmagamnak. Azt sem
tudtam, hogy mi vagyok! Hogy ki vagyok! – érzem megint az elektromosságot a
kezemben. Nem! Gyerünk kislány, menni fog ez! Megint a levegővételre próbáltam
koncentrálni, de nem volt könnyű, mert Milo állandóan bombázott.
- Te mindig mindenkit csak bajba sodorsz!
- Ez nem igaz!
- Nem? Akkor mi is volt tegnap Peterrel?
- Ezt ne! – kérem, miközben érzem, hogy valami bennem kiakar
törni, de én igyekszem azt elfojtani,
- A szeretteidre veszélyt jelentesz! Milyen lehet így élni?
- Ezt ne hozd fel! Elég! – ordítom és a térdem
összebicsaklott.
Az a dolog, ami bennem volt könnyek formájában jött elő.
Milo odasietett hozzám, míg én az arcomat a tenyerembe temettem.
- Hé! – ölel át – Ügyes vagy! Megcsináltad.
Egy kicsit még így voltunk, majd elindultunk visszafele.
- Add át az edzőnek, hogy ki nem állhatom. – bököm oldalba.
- Oké meglesz. – neveti el magát.
***
A délután többi részét Taraval töltöm. Ezt jelentette a
keményebb edzés. Délelőtt Miloval, azután Taraval.
- Szia! – köszön, én meg vissza. – Hogy van Peter?
Most meglepett! Ezek olyan kedves szavak.
- Már jól! Meg van. És te?
- Megvagyok. És utólag gratulálok. Győztél.
Odamegy a fegyverekhez és levesz egy kést.
- Tudod mi a dolgod! – int.
Én elvettem egy kést, majd jöhetett a harc. Biztos nem lesz
nehéz. Ugyanolyan, mint szabadkézzel, csak most kés is kell hozzá.
Tara elkezd felém futni, majd lendíti a kezét. Én elé rakom
az enyémet. Úgymond kardozni kezdünk egy darabig, mígnem sikerül belevágnom a
karjába. Egy szisszenés nélkül hátrált. Azt várta, hogy én támadjak. Nem is
kérettem magam sokáig. Ahogy szúrtam volna Tara a kését csak kitartotta és én
meg belefutottam. Komolyan? Hogy lehetek ennyire pancser? Felnyögtem és elálltam
előle. A seb a hasam szélén helyezkedett el. Nem volt annyira mély… csak
nagyon. Az ezt követő órákban csak karcolgattuk a másikat. Mondjuk én sikeresen
beledöftem a kést a combjába, de szinte ez volt az egyetlen elismerésem. Ő
viszont belevágott az arcomba, pont a szemem alá, akkor a mellkasomba, és a
karomba. Este lett, amikor befejeztük. Ezután a gyengélkedőre mentem. Úgyis
megakartam látogatni Petert. Tara is velem jött, hogy elássák. Teddy velem
kezdett, szóval rögtön mehettem is Peterhöz.
- Szia! – adok neki egy szájra puszit.
- Helló! Na milyen volt az edzés?
- Nos Miloval jól haladtunk, de Taraval ez a késsel harcolás
egy kicsit fájt.
- Akkor nem csak miattam vagy itt. – forgatja a szemét.
- Hé! A szándék a lényeg! – dobom az arcába a mellette lévő
ágy párnáját.
- Nanana! A beteget nem szabad bántani! A betegnek ápolás
kell és nyugalom.
Átmegyek az ő ágyára, ráülök a derekára és megcsókolom.
- Valami ilyesmire gondolsz?
- Pontosan. – valami perverzt fedeztem fel a tekintetében.
Elkezdtem csókolgatni a nyakát. Az állától egészen a
válláig. Láttam a szemében a vágyat, és hogy bosszantsam abbahagytam.
Leszálltam róla és leültem az ágya szélére.
- Ne már! – próbál cuki fejet vágni… ami sikerül is neki.
Annyira édes! De ellenállok neki! Had bűnhődjön egy kicsit! Na jó, talán teszek
neki egy kis engedményt.
- Annyit tehetek csak, hogy itt alszok.
- Nekem az is jó lesz! – húzza mosolyra a száját.
Felemeli a takaróját, én meg bebújok mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése