19. fejezet

Reggel, mikor felkeltem Peter már nem volt a szobában. Miután felöltöztem én is az ajtó felé vettem az irányt. Amikor kiléptem a folyosóra, mintha egy munkahelyre kerültem volna. Mindenki sürög-forog körülöttem. Van aki tányérokat és piákat cipel, van aki terítéket, vannak akik lampionokat vagy hosszú szalagokat visznek, bár ehhez több ember kell mint egy. Már majdnem a folyosó végére érek, amikor Luna egy szalagot vonszolva maga után nekem jön.

- Ú bocsi. – kezdi rögtön elpirulva.

- Nincs semmi baj. – nyugtatom le. – Látom el kéne a segítség. – mutatok a hosszú papírdarabra.

- Ó köszi.

Megfogtam a végét, és elindultunk abba az irányba, ahonnan jöttem.

- Miért csináltok ekkora felhajtást egyetlenegy parti miatt?

- Tudod ritkán szoktunk ünnepelni. Inkább edzünk, meg tudod… ilyesmi.

Bólintok egyet, hisz erre nem igazán tudok mondani semmi mást.

 -És ki kell öltözni? – kérdezem reménykedve, hogy hátha a válasz nem lesz, hisz egyetlen ruhám sincs ezen kívül.

- Hát… - haboz. Ez nem jó jel. – Általában igen. Vagyis tudod, olyan dögösen.

- Hurrá! – máris el van szúrva a napom.

- Nyugi. Nagyjából egy a méretünk. Szóval majd kölcsönadhatok néhány cuccot.

- Köszi. Hálás vagyok.

Végre beértünk a csarnokba úgymond. Ez a legnagyobb terem, amit eddig láttam a gyárból. De most komolyan, mekkora lehet? Egy-két asztal áll magányosan, rajtuk tányérok, evőeszközök és poharak, a székek szanaszét a teremben, és csilivili díszek lógnak a plafonról. Emberek a székeken állva akasztják felfele a többi cuccot, hozzák az üdítőket, és egyéb dolgokat.

- Váúv! – tátom el a szám. – tényleg ritkán tarthattok bulit.

- Egy évben, ha egyszer.

Petert is kiszúrom, aki Jasperrel beszélget. Ideje megismerkedni vele.

- Hé sziasztok! – köszönök nekik.

- Helló! – köszön Peter. – Jasper ő itt…

- Tracy! – üdvözöl, de szó szerint még kiabálja a nevemet.

Aztán odajön, hozzám és megölel. Én lefagytam. Peterre nézek, aki majd kicsattan a néma nevetéstől. Én meg tátogok neki, jól artikuláltan.

- Ez tény-leg nem szá-zas!

- Tudom. – tátogja ő is, de még mindig röhög.

- Ki foglak nyírni!

Erre ő meg vissza.

- Állj be a sorba!

Ezen én is elmosolyodtam. Jasper végre elengedett.

- Köszi, ezt a szívélyes fogadtatást. – kapkodok a levegő után.

- Nagyon szívesen. Mutassam meg, hogy mit tudok?

- Persze!

Olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. A falnak támasztotta a kezét, és pár másodperc múlva kigyúltak a fények.

- Klassz! – intek neki egyet a fejemmel.

- Hé Hutchins! – üvölti egy nagydarab fekete fiú. – Kapcsold le ezeket a tetves lámpákat!

- Igenis! – mondja, mint egy sértődött kiskölyök.

Tényleg olyan, mint egy bohóc.

- Hé Tracy! – hallom Luna hangját. – Segítenél egy kicsit!

Szegény egy székről állva próbálja felakasztani azt a sallangot, amit még ketten hoztunk.

- Megyek!

Ahogy siettem hozzá, neki mentem valakinek. A lány elesett.

- Ó! Sajnálom. had segítsek.

Nyújtom oda a kezemet, amikor is észrevettem ki az illető. Tara volt az. Jaj nekem! Az arcán látom, hogy dühös, és a kezemet ellöki magától, miközben talpra tápászkodik.

- Te idióta! Miért nem nézel szét!

- Bocsi, de tényleg. – nézem a lábát, mert a szemébe egyszerűen nem merek.

Azzal tovább állt, persze még nekem jött egyszer vállból. Köszöntem ribanc!

Apám, hogy milyen izé ez a csaj!

Miután kicsit lenyugodtam, folytattam utam Luna felé.