Egy kicsit féltem bemenni a terembe,
amit most már hivatalosan is a saját edzőtermemnek mondhatok, hisz rajtam kívül
senki sem jár oda. Amikor rávettem magam, hogy benyissak az ajtón körülnéztem.
Fegyverek lógtak le egy kis fogasról: bicska, kés, bambuszbot és még pisztoly
is. A padló egyik részén matracok feküdtek, míg a plafonról egy bokszzsák
lógott le. Tara éppen azt püfölte, amikor meglátott.
- Ideje volt már! – üdvözöl lekezelően.
- Neked is szia!
Odasétálok hozzá, ő meg abbahagyja az
ütögetést, és felém fordul.
- Valamit már tisztázni szeretnék veled
az elején!
- Hallgatlak. – tárom szét a karom.
- Először is nem használhatod az
erődet. A másik, hogy én nem leszek veled olyan kezes bárány, mint Milo.
- Nem löksz le egy épület tetejéről? –
húzom egy kicsit, amit lehet, hogy nem kellett volna.
- Nem! – mosolyog aranyosan. – Én
sajátkezüleg tekerem ki a nyakad!
Egy akkorát nyeltem, hogy szerintem még
ő is hallotta. Megijedtem… eléggé. Tudtam, hogy nem csíp, na de ennyire?
- Gyere a matracra!
- Rendben.
Amint fellépek ő már fel is veszi a
pózt, amit én csak filmekben láttam, és amit nekem is kellene.
- Nos, én rögtön a mélyvízbe doblak. –
mondja, majd elindul felém.
A jobb kezét lendíti, én meg próbálok
elhajolni előle, de nem igazán ikerült. Az álkapcsomat találta el. Iszonyú
fájdalom hasított belé. Be kell valljam, még sosem verekedtem, legalábbis a
vergődés nem mondható annak.
- Próbálj eltérni az ütés elől, vagy
védd ki!
Megint indítja a kezét és én gyorsan
leguggoltam, ezzel megúsztam. Láttam, hogy terpeszben áll, így átkúsztam
alatta, és mögötte lyukadtam ki. Hát még nem ütöttem meg senkit, de egyszer
mindent el kell kezdeni. Éppen lendítettem a kezem, amikor ő megfordult és
elkapta a kezemet, de azt úgy csavarta ki, hogy vágtam egy szaltót és a földre
estem. A karomat magamhoz szorítottam a fájdalomtól.
- Ez a kis kúszás jó ötlet volt. De
most állj fel!
Nem igazán akaróztam, ezért belém
rúgott.
- Gyerünk!
Kénytelen voltam felállni. Elegem van
belőle! Elkezdek felé futni, de fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni. Emelem
a lábam, hogy megrúgom, de ő azt megfogta és a földre rántott. Megint
felálltam, nem hagyva neki, hogy belém rúgjon. Megint ütni készült és el is
találtam a jobbjával az orromat, a baljával meg a számat. Vér ízét éreztem a
belül. Az orromból is folyni kezdett. Ő hátrébb állt, és intett a kezével, hogy
én következem. Tényleg nem tudom, hogy mit tudnék vele csinálni. Elindulok
felé, de már csak gyalog, vagyis inkább bicegve. Ő meg hirtelen a hasamnak ment
és én megint a földre kerültem, csak most nem a szőnyegre, hanem a padlóra
esett a fejem, amitől egy kicsit kába lettem. Csak foltokat láttam és a hangok
csak visszhangok voltak, töredékek a jelenből. Még utoljára Tara arcát láttam,
majd becsuktam a szemem.
***
Már megint a gyengélkedőn ébredtem. Ha
ilyenek lesznek az edzéseim, gyakori látogató leszek. Most senki sem volt az
ágyamnál. Gondolom ő nekik is edzeni kell. Rögtön kibújok az ágyból és
végignézek magamon. Csak néhány kékfolt, amibe nem halok bele. Az orrom sem
fáj, sem az állkapcsom. Lehet, hogy a törés dolgokat Teddy helyre rakta. Én most
nem akarok beteget játszani, szóval elindultam ismét a terembe. A folyosón
senkivel sem futottam össze. Jó kemények lehetnek az edzések másoknak is, bár
én eléggé elvagyok szigetelve. A napjaim mostanában csak ebből állnak. Edzés,
edzés, edzés. Mikor beértem meglepően tapasztaltam, hogy Tara még mindig ott
van.
- Á! Hát felkeltél Csipkerózsika?
- Hahaha. Nagyon vicces!
- Látom nem adod fel egy könnyen. Ez
jó!
Jé, tán csak nem egy dicséret volt? De
neki egy szót sem merek szólni, mert a végén még tényleg kinyír. Látom a
szőnyeg felé megy, így én is.
- Addig nem megyünk tovább, amíg szabad
kézzel nem tudsz harcolni. Kezdjük!
